Connect with us

technokrata

Nem akkora batár az új M-osztályos Merci

20110608105401.jpg

Garázs

Nem akkora batár az új M-osztályos Merci

A katalógusfotók után itt vannak a gyári adatok az új M-osztályról.

Csak a szokásos: megjelentek az interneten az új M-osztály hivatalos, de szkennelt fotói, amire válaszul a Mercedes-Benz (talán idő előtt, talán terv szerint) rögtön kiadta a hivatalos sajtóanyagot. Már a kiszivárgott képekről is világosan látszott, hogy az M-osztály a generációváltással veszített agresszivitásából, valamelyest arányai is változtak, így már nem tűnik akkora batárnak, mint korábban.

A második generációnál 24 milliméterrel hosszabb (4804 mm), 16-tal szélesebb (1926 mm) és 19-cel alacsonyabb (1796 mm). Érdekes módon a tengelytávot nem nyújtották meg a Mercedes-Benz mérnökei, maradt 2915 mm. Felniből 17 colos az alap, de akár 21-es óriás is rendelhető.

Átszabták az utasteret a mérnökök, megújult a középkonzol és a műszerfal, szögletesek váltották a kerek szellőzőket. Jobb minőségűek az anyagok, akár valódi fabetéttel is díszíthető, opcionális panorámatetővel világosítható a kabin.

Átlagosan 25 százalékkal lett takarékosabb az M-osztály, belépőmotorja a 2,1 literes, négyhengeres dízel 204 lóerővel és 500 Nm-es nyomatékkal. Átlagfogyasztása hat liter, így az opciós, 93 literes tank megrendelése esetén 1500 kilométer a hatótávolság. A háromliteres V6-os dízel 258 lóerős (620 Nm), benzinesből a 3,5 literes V6-os rendelhető 306 lóerős teljesítménnyel és 370 Nm-es nyomatékkal.

Motortól függetlenül 7G-Tronic Plus automata sebességváltó és összkerékhajtás jár az autóhoz. Hivatalos premier a Frankfurti Autószalonon.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek