Connect with us

Hirdetés

technokrata

Így fog nyerni Michelisz a Hungaroringen

Garázs

Így fog nyerni Michelisz a Hungaroringen

Hétvégén WTCC először Magyarországon, gyerünk szurkolni Norbinak!

Negyedik állomásához érkezett a 2011-es túraautó-világbajnoki sorozat, péntektől vasárnapig a Hungaroring, Magyarország látja vendégül a WTCC illusztris mezőnyét. Először (és remélhetőleg nem utoljára). Hab a tortán, hogy egy honfitársunk is tagja a díszes kompániának – ráadásul Michelisz Norbert (Zengő Dension Team, BMW) nem is esélytelen, sőt.

Norbiról extra röviden annyit érdemes tudni, hogy 26 éves, jól berobbant az elitbe, tavaly futamgyőzelemig vitte, az újoncok különmeccsét pedig szépen meg is nyerte. Még Seattal. Aztán BMW-re, hátsókerék-hajtásra váltott, és hát a motor sem dízel már, hanem friss, ropogós 1.6 literes turbós.

Az eddigiek alapján mondjuk nem ez az etalon technika – azzal a gyári Chevrolet büszkélkedhet. Brazíliában, Belgiumban és Olaszországban is szinte kivétel (Zolder 2, Tarquini, Seat) nélkül taroltak a Cruze-ok. Élen Huff-fal, mögötte-mellette a címvédő Mullerrel és a csokornyakkendős trió legsótlanabbikával Menu bácsival.

Na, de ha valahol, hát Mogyoródon meg lehet mutatni, hogy elkaphatóak, s ki másnak sikerülhetne, mint a komoly helyismereti előnyt élvező Michelisznek. Új autójával már bizton összeszokott, a Hungaroringnek meg minden négyzetcentijét kívülről fújja. Gyors, rettenet gyors a mi Norbink, aki előzetesen az első ötbe várja magát. Mink is őtet. Csak lehetőleg az első öt elejébe, dobogóra, pezsgővel a keziben, elégedett vigyorral a képin.

Megcsinálhatja? Miért is ne?! Kell hozzá egy tökéletes technika, valamint egy tökéletes kör, taktika és szerencse az időmérőn. Fura ám a kvalifikációs lebonyolítás a WTCC-ben: a Q1-ben lövik be a második verseny rajtsorrendjét, a Q2-ben meg az elsőét. A Q1 tizedik helye éri a legtöbbet (pole-t a második versenyen), s folytatást a Q2-ben, ahol lehet tovább nyomulni az első futam minél előkelőbb kockáiért.

Mindez szombatig (pénteken szabadedzés, teszt). Majd jön a vasárnap, s a két, egyenként 12 körös futam 12:20-tól és 13:35-től. Szuper, balhémentes rajt, aztán kőkemény védekezés, pozícióőrzés. vagy épp a kollégák üldözése, lökdösése, előzése (különösképp a “velünk” már többször kibabráló portugál, seatos Monteiro kartársra figyelve).

Az Automobil már nem is titkos tippje: az idén eddig vergődő Muller gyógyszere végképp elgurul, s kiteszi, mit kiteszi, leöli csapattársát, a szárnyaló Huffot. Még az első futamon. Mindkét Cruze kiesik, s annyira megsérül, hogy a másodikon el sem bír startolni. Menu bácsit meg csak le lehet zúzni. Monteirót és a többieket (Tarquini, Poulsen, Coronel pl.) is.

Hajrá Norbi, minden bizonnyal sok-sok szurkoló űz majd a helyszínen is (a belépés díjtalan), jó lesz ez. Egyébként a WTCC-n túl más versenyek, sorozatok is vívnak betétprogramként, érdemes kilátogatni a Ringre.

Az egyéni vb állása (élcsoport):

1. Huff (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 120 pont
2. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 84
3. Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T) 79
4. Monteiro (portugál, Seat Leon 2.0 TDI) 58
… 8. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 28

A konstruktőri vb állása (élcsoport):

1. Chevrolet 242 pont
2. Seat 150
3. BMW 132

A Yokohama-kupa állása (élcsoport):

1. Poulsen (dán, BMW 320 TC) 45 pont
2. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 33
3. O Young (kínai, Chevrolet Cruze 1.6T) 33
4. Villa (spanyol, BMW 320 TC) 33



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés