Connect with us

technokrata

Vége Vettel pole-sorozatának

20110521152416.jpg

Garázs

Vége Vettel pole-sorozatának

Webber indul az élről a Spanyol Nagydíjon, Alonso a McLarenek közt.

Bár a szombat délelőtti szabadedzést megnyerte Sebastian Vettel, az időmérőn kikapott csapattársától, így idén először elbukta a pole-t. Azért az első sor a Red Bullé, majd Hamilton és Alonso következik.

Q1

Az első etapban csak a Red Bullok és a McLarenek nem tették fel a lágy gumit, no meg a Ferrarik közül Alonso. Heidfeld Lotus Renault-ja kigyulladt délelőtt, nem sikerült összerakni az időmérőre, így idén először egy Team Lotus (Kovalainené) is bekerült a Q2-be. Lehet, Heidfeld nem jár rosszul az utolsó pozícióval, elvégre sokat spórolt a lágy szetteken.

Q2

Itt már Vettelék is lágyoztak, viszont nem KERS-eztek, mégis simán nyerték a szakaszt. A Force India ragaszkodott a kemény abroncshoz, a Team Lotus gyorsan reagált, Kovalainen az utolsó pillanatban kiment lágyon, és megszerezte a szezonbéli legjobb rajthelyét.

Q3

Webber (KERS-szel) két tizeddel megverte (a KERS nélküli) Vettelt, idén először nem ülthetett pole-ba a német, Alonso pedig befurakodott Button elé, és csak három ezredre maradt el Hamiltontól, aki kissé elfékezte a bal elsőjét a gyors körén, de szerinte ez nem fogja zavarni.

Spanyol Nagydíj, rajtsorrend:
1. Mark Webber, Red Bull-Renault, 1:20.981 perc
2. Sebastian Vettel, Red Bull-Renault + 0.200 másodperc
3. Lewis Hamilton, McLaren-Mercedes + 0.980
4. Fernando Alonso, Ferrari + 0.983
5. Jenson Button, McLaren-Mercedes + 1.015
6. Vitalij Petrov, Lotus Renault + 1.490
7. Nico Rosberg, Mercedes + 1.618
8. Felipe Massa, Ferrari + 1.907
9. Pastor Maldonado, Williams-Cosworth + 1.971
10. Michael Schumacher, Mercedes – Q3 idő nélkül

11. Sebastien Buemi, Toro Rosso-Ferrari + 1.691
12. Sergio Perez, Sauber-Ferrari + 1.827
13. Jaime Alguersuari, Toro Rosso-Ferrari + 2.154
14. Kobajasi Kamui, Sauber-Ferrari + 2.162
15. Heikki Kovalainen, Team Lotus + 3.863
16. Paul di Resta, Force India + 4.586
17. Adrian Sutil, Force India + 5.031

18. Jarno Trulli, Team Lotus + 3.561
19. Rubens Barrichello, Williams-Cosworth + 3.950
20. Timo Glock, Virgin-Cosworth + 4.355
21. Vitanonio Liuzzi, HRT-Cosworth + 4.849
22. Narain Karthikeyan, HRT-Cosworth + 4.948
23. Jerome D Ambrosio, Virgin-Cosworth + 5.596
24. Nick Heidfeld, Lotus Renault – idő nélkül



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd