Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hamilton lemásodpilótázta Webbert

Garázs

Hamilton lemásodpilótázta Webbert

A mclarenes szerint kérdéses a Red Bull Forma-1 iránti elkötelezettsége.

Bár néhány újság a napokban Lewis Hamilton esetleges Red Bullhoz igazolásáról írt, a brit sofőr nem éppen ebben a szellemben nyilatkozott kedden a Guardiannek. A 2008-as világbajnok szerint ugyanis az osztrák csapat nem tervez hosszú távra.

Christian Horner, a Red Bull főnöke nemrég úgy fogalmazott: Hamilton “nem lesz boldog még egy sikertelen év után.” A versenyző is kijelentette: egy vagy két vb-cím neki nem elég, a két állítás között azonban nem volt túl szoros összefüggés.

“A Red Bull nem gyári csapat, hanem egy italcég. A McLaren vagy a Ferrari történelmével versenyez egy üdítőgyár. Nem tudom, milyen terveik vannak. A mi istállónk még nagyobbá akar válni, akárcsak a Ferrari – ez egy vegytiszta F1-es csapat” – közölte a pilóta.

Hamilton még hozzátette: a tavaly mindkét vb-címet besöprő osztrákoknál volt csapatsorrend 2010-ben: “Kívülről így tűnt, és Webber is ezt mondta, ugye?”

A Red Bull 2005-ben szállt be a Forma-1-be önálló csapattal, 2006-ban pedig olasz mutációt indított Toro Rosso néven. A március 27-én induló vébén mindkét istálló autói ott lesznek a melbourne-i rajtrácson.

Hamilton: Egy-két vb-cím nem elég



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés