Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ron Dennis jogsija ugrott, Alonso ugratott – F1.zip

Garázs

Ron Dennis jogsija ugrott, Alonso ugratott – F1.zip

Hegymászás a McLarennél, készülődés Horvátországban – hét nap a Forma-1-ben.

Fél évre bevonták a McLaren-elnök Ron Dennis jogosítványát, miután összejött a 12 büntetőpontja. A brit istálló főnöke Woking mellett, egy piroson áthajtva szerezte legújabb három pontját, ami mellé 350 font pénzbírságot is kapott. Dennis szerint csak így tudott elkerülni egy ütközést, jogsi nélkül pedig bajban lesz, mert nem tud vigyázi a lányára hétvégenként.

Le a kalappal

Jól sikerültek a Mercedes beharangozott újításai, Nico Rosberg alig várja az idénynyitót: “Rengeteget javultunk a négy téli teszt alatt. Egyértelműen jó helyzetben vagyunk, le a kalappal a csapat előtt az újításokért. De ami a legfontosabb, hogy működnek is.”

Fernando Alonso ugyancsak az istállója fejlesztéseit dicsérte, emellett a Ferrari megbízhatóságát emelte ki: “Kezelhetőbb lett a kocsi, gond nélkül elvégeztük egy GP-hétvége szimulációját, méghozzá jó köridőkkel.”

A spanyoltól azt is megkérdezték, hol van a Ferrari a többiekhez képest? “Mindannyian itt vagyunk Barcelonában” – mókázott Alonso, majd komolyra fordított: “Túl sok az ismeretlen változó egy teszten, csak Melbourne-ben derül ki.”

Fel a hegyre

A McLaren pilótái viszont sokat panaszkodtak korábban a kocsijukra. Lewis Hamilton szombaton már úgy érezte, nem olyan vészes a helyzet: “Egy hegyet kell megmásznunk, de képesek vagyunk rá.”

Egyelőre Jenson Button is kizárólag az MP4-26-osra koncentrál, amit onnan tudni, hogy még nincs gyereke. Az angol világbajnok a héten kijelentette: “Amíg versenyzek, nem tervezünk családot Jessicával. Ha már félsz a határon autózni, abba kell hagynod, nem éri meg kockáztatni. Amúgy sem tölthetnék elég időt velük.”

Kispadosok

Megnevezte tartalékpilótáit a Team Lotus Davide Valsecchi, Luiz Razia és Ricardo Teixeira személyében. A frontvonalban Heikki Kovalainen és Jarno Trulli lesz.

Pedro de la Rosa visszatért a McLaren tesztpilótái közé. A spanyol már dolgozott a csapattal 2003-tól 2009-ig, legutóbb, télen a Pirellinek segédkezett.

Helyszínek

2012-re is aláírták a szuzukai Japán Nagydíjat. Tavaly októberben a pályát üzemeltető Honda-tulajdonú cég “csupán elhanyagolható” nyereségről számolt be, ezen kívül a Honda, a Bridgestone és a Toyota is kiszállt az F1-ből.

Futamot rendezne Horvátország. A Zágráb mellé álmodott, 250 millió euróba kerülő pálya tervét a Vecernji List szerint Bernie Ecclestone is támogatja.

HRT, Schumi, nőnap

Egyetlen métert sem ment még az új HRT. A kocsit pénteken mutatták be, de a lengéscsillapítók egy szigorú vámvizsgálat miatt nem érkeztek meg a barcelonai tesztekre.

Az ötnapos gyakorlás legjobb idejét Michael Schumacher érte el a Mercedesszel.

Robert Kubica szépen gyógyul, de orvosa szerint lehetetlen megmondani, mikor térhet vissza.

A Hispania még a bemutató előtt szerződtette Vitantonio Liuzzit, akit talán a Force India is megtámogatott.

Nem feledkeztünk meg a nemzetközi nőnapról sem: hét elején bemutattuk a legdögösebb pilótabarátnőket.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés