Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem viccezett a Mini

Garázs

Nem viccezett a Mini

Hivatalos a ralipályákra idén visszatérő Mini programja. Támadás van és új név.

Nem viccezett a Mini az elmúlt hónapokban (persze miért is tette volna), amikor bejelentette, hogy visszatér, hogy WRC-t épít a Prodrive segítségével, hogy 2011-ben már hat vb-futamon részt vesz, közben meg ugye dakarozott is. Mindenesetre most lett hivatalos a szezonális program, továbbá a Genfi Autószalonon azt is bejelentették az illetékesek, hogy a Countryman-alapú gép a Mini John Cooper Works WRC nevet kapta a keresztelőn (a 60-as évek legendája, John Cooper után, s az utcai JCW-modelleket propagálva).

Kormánya mögött a brit Meeke-vel és a spanyol Sordóval élesben a Szardínia-ralin (május 5-8.) debütál a Citroën és a Ford kihívója, hogy aztán még Finn-, Német-, Francia- és Spanyolországban, majd Walesben is bevesse a Mini WRC Team angol-német alakulat. Májusig persze még teszthegyek, szigetországi ünnepélyes bemutató meg április 11-én.

Ez a WRC. Az S2000-est főleg kisebb tetőspoileréről lehet majd felismerni

Ez a WRC-menü. Viszont egy-egy Super2000-es specifikációjú versenyautót már e hónap végén Portugáliában, illetve áprilisban a Jordán-ralin meghajt a portugál Araujo és Oliveira – kíváncsian várjuk, mire mennek a Skoda Fabiák, a Ford Fiesták és a Peugeot 207-esek között.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés