Connect with us

Hirdetés

technokrata

Webber hisz az egyenlő bánásmódban

Garázs

Webber hisz az egyenlő bánásmódban

A Red Bull F1-es pilótája szerint idén még megverheti Vettelt.

Mark Webber hisz benne, hogy a Red Bull egyenlően kezeli majd idén csapattársával, a vb-címvédő Sebastian Vettellel. Az előző szezon végén az ausztrál arra panaszkodott, hogy Vettelhez húz a csapat, a két pilóta viszonya el is mérgesedett egy időre. Silverstone-ban a csapat egyetlen új első szárnyát levették Webber autójáról, és a németnek adták.

Mindezt azonban most megelőző szerelésnek vetheti be a tavalyi vb-bronzérmes: “Ha teniszezni mész Wimbledonba, és rajtad papucs van, míg Federeren Nike-cipő, mi értelme az egésznek? Az új szárny nem jelentett olyan nagy előnyt, de kemény döntés volt a csapattól. Ez egy kisebb hiba volt a nagy játszmában.”

Webber elárulta: a csapattársával való feszült viszony miatt nem tudott figyelni az összképre, a Koreai Nagydíjon pedig elvesztette a kontrollt: “Nem akartam kikapni Sebastiantól. Ezen kezdtem szorongani, a vb egésze pedig feledésbe merült. Többet hibáztam azon a versenyen, mint az előző másfél évben.”

“Utólag töprengsz: miért nem választottál más taktikát? Másfelől úgy érzed, Sebastian az egyik ellenfél, akit le akarsz győzni. Így versenyezni talán rossz a bajnokság szempontjából, de a fenébe is…” – gyötrődött a pilóta.

Az ausztrál versenyző már a 18. körben falnak csapta az autóját Koreában, ugyanakkor úgy érzi: lesz még esélye vébét nyerni idén is.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés