Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dacia Duster: 3 csillag és fejvakarás

Garázs

Dacia Duster: 3 csillag és fejvakarás

Most mi lesz? A Daciát és a félig Renault Dustert szarozók-lenézők ujjonganak.

Volt egyszer egy szocializmusunk, volt benne nekünk Ladánk, Skodánk, Trabantunk, Wartburgunk, Zastavánk, Moszkvicsunk meg még pár keleti termék, használtan csipetnyi nyugati. Aztán leomlott a fal, megváltozott – majdnem – minden, s most, 2011-ben elmondhatjuk (a mi szemszögünkből), hogy a Renault megcsinálta azt a Daciával, amit anno a Volkswagen a Skodával. Közben a Lada, Trabant, Wartburg, miegymás eltűnt.

Csak az egyik leggyűlöltebb a Dacia volt, a román csoda, a lerohadás mintaképe. Figyelembe kellett volna vennie a Renault-nak a névhez társuló ellenérzéshegyet? Talán. Számít egy ekkorka zsugorpiac, mint pl. a miénk? Nagyban nem igen. Gyűlöli a többség a Daciát? De gyűlöli ám!

És kárörvendhet most ezerrel, hiszen a Duster leszerepelt az EuroNCAP töréstesztjén, mivel csak három csillagot kapott. A biztonságra mindig is különösen ügyelő Renault hamar kiállt a Dacia mellett – a franciák közleményben reagálva hangsúlyozták, hogy szerintük igenis biztonságos a román szabadidő-autó (is).

Az a szabadidő-autó, ami ár-érték szempontjából (eddig) verhetetlen(nek számított), ami tágas, kultúrált, ügyes aszfalton és terepen egyaránt, s amit személy szerint én például nagyon szeretek (a Logannal együtt). Be is lobbiztam az Automobil 2010-es Év autójának. Egy raliversenyeken bizonyító példánnyal is megismerkedtem, s a durva igénybevétel kontra kiváló állapot függvényében hiszem, hogy ez a Dacia nem esik szét.

Hogy csupán három csillagra volt jó, kicsit meglepett, és nyilván nem egyedül engem. Négyre gondoltam, biztosan legalább négyre számított a Renault is. Hogy ez megtöri-e a – máshol, nem Magyarországon mind népszerűbb – márka lendületét? Nem tudom.

Nem kevés trélert/vonatot látni az országban tele Dusterrel, úton nyugatra. Vevőik vajon nekiállnak nyugtalankodni? Eszközöl-e a Renault egy gyors – biztonsági, nyugtató – modellfrissítést? Igyekszem majd kikérni az illetékesek véleményét. Ön mit gondol? Mit tenne a Dacia/Renault vezetésének helyében? Fontos az öt csillag, a tudat, hogy autója mindenkire, a gyalogosokra is egyformán vigyáz?

Kántor István



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés