Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dráma és Ford-siker a Svéd-ralin

Garázs

Dráma és Ford-siker a Svéd-ralin

Ahogy tavaly, idén is a finn Hirvonen (Ford) győzött a WRC-szezonnyitón.

Pénteken még a privát Ostberg vezetett, a gyári Fiesta WRC-t hajtó Hirvonen aztán szombaton úgy előzte ki, hogy egyetlen szakaszon sem ő volt a leggyorsabb… Szépen belehúzott a Citroën, egy kivételével a francia márkáé lett mind a kilenc részsiker.

Vasárnap kevesebb hó, keményebb hideg, kevésbé hátrányos első rajtpozíció segítette végül Hirvonent a futamgyőzelemhez és a duplázáshoz (tavaly is ő nyert még Focusszal), az elsődobogós Ostberg lett a második, Latvala a harmadik – teljes Ford-pódium. Majd négy Citroën (szendvicsükben PG Anderssonnal), szóval az összes DS3 WRC végigment, de Fiestából is csupán egy, Henning Solbergé nem ért célba. A videóból kiderül, mi is történt:

Räikkönen bravúrosan szerepelt, több gyorson negyedik-ötödik időket is autózott, hurrá. A hétszeres világbajnok Loeb még pénteken bukta ezt a ralit, hiszen a friss hóban elsőként rajtolva takarított, temérdek időt veszített, defektekkel is bajlódott, nem volt esélye javítani.

Power Stage

A záró gustavsforsi sprint két dolog miatt marad emlékezetes. Egyrészt bevezettek egy új szabályt, miszerint futamonként tartanak egy élő tévéközvetítéses “Power Stage” rohamot, s ennek első három helyezettje extra pontokkal gazdagodik (3-2-1). Ogier, Loeb, Latvala volt a sorrend.

Hihetetlen dráma a végjátékban

Másrészt viszont Petter Solberg jogsiját bevonták, ezért, kénytelen-kelletlen navigátora, Chris Patterson vezette az autót az utolsó kilométereken. Kaptak is közel egy percet, s így lecsúsztak ötödiknek… Szegény Mr. Hollywoodot az ág is húzza (kétszer is megbüntették 10-10 mp-re).

Ismét Hirvonen és a Ford győzött a Svéd-ralin

Hogy az új típusú WRC-k milyenek (a régiekhez és egymáshoz is viszonyítva)? Melyik a jobb, a Fiesta vagy a DS3? Milyen a Pirellit váltó Michelin gumi? Mi várható a szezon során? Többet fogunk tudni a következő, mexikói versenyt (március 4-6.) követően. A Svéd-rali 22 szakaszából 12-t nyert a Ford, 10-et a Citroën, egyéni bontásban: Loeb 4, Hirvonen, Latvala, PG Andersson, Ogier, Ostberg, P. Solberg 3-3, elképesztő.

Räikkönen is fázott a hidegben, de jól ment, s nem dobta el a DS3-at

A PWRC kategóriában a cseh Semerad győzött Evo IX-es Mitsubishivel.

Az 59. Svéd-rali végeredménye (élcsoport):

1. Hirvonen, Lehtinen (finn, Ford Fiesta RS WRC) 3:23:56.6 ó
2. Ostberg, J. Andersson (norvég, svéd, Ford Fiesta RS WRC) + 6.5 mp
3. Latvala, Anttila (finn, Ford Fiesta RS WRC) + 34.0
4. Ogier, Ingrassia (francia, Citroën DS3 WRC) + 47.7
5. P. Solberg, Patterson (norvég, brit, Citroën DS3 WRC) + 1:31.6 p
6. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroën DS3 WRC) + 2:30.3
7. PG Andersson, Axelsson (svéd, Ford Fiesta RS WRC) + 6:22.0
8. Räikkönen, Linström (finn, Citroën DS3 WRC) + 7:02.3
… 14. Block, Gelsomino (amerikai, Ford Fiesta RS WRC) + 16:51.8



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés