Connect with us

technokrata

Forradalmi Ferrari-kombi négy üléssel – videó

20110121161207.jpg

Garázs

Forradalmi Ferrari-kombi négy üléssel – videó

Nyilvánosságra hozta a hivatalos képeket első családi modelljéről a Ferrari. Az FF 4×4-es kombi.

Minden pletyka igaznak bizonyult, a Ferrari valóban kombit faragott a 612 Scaglietti utódjából. Márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a családi sportkocsi FF néven, ami valójában a Ferrari Four rövidítése. Amellett, hogy négy személynek kínál helyet, az újdonság abból a szempontból is úttörő, hogy a Ferrari első olyan sorozatgyártású modelljét tisztelhetjük benne, mely összkerékhajtással készül.

A mindenképpen megosztó formájú, kombiszerű GT-t a Pininfarina tervezte, 4907 milliméter hosszú, 1953 milliméter széles és 1379 milliméter magas. Nagyon tágas kabinra utal az autó hosszúsága, de a 4,9 méterből jelentős részt foglal a bnyúlánk motorháztető, így a klasszikus kombik helykínálatát kár lenne várni a Ferraritól.

Az utastérről még nem mutatott fotót a Ferrari, a csomagtartó kapacitását viszont elárulta: ez 450 liter, a hátsó ülések ledöntésével 800 literre növelhető. Világos, hogy teljesen új vevőket kíván meghódítani az autóval a Ferrari, az FF a kínálat többi modelljéhez hasonlóan szinte a végtelenségig testre szabható lesz.

Ami az összkerékhajtást illeti, 4RM névre keresztelték a rendszert, állítólag ötven százalékkal könnyebb az átlagos 4×4-eseknél. Szinte tökéletes súlyelosztást sikerült elérni vele, 47:53 arányban nehezedik a súly az első, illetve hátsó tengelyre.

Vadiúj, 6,3 literes V12-es motor került az autóba, start-stop rendszerrel. 660 lóerő a blokk csúcsteljesítménye 683 Nm-es nyomaték mellett, duplakuplungos F1 váltó kapcsolódik hozzá. Százra 3,7 másodperc alatt gyorsul a családi Ferrari, végsebessége 335 km/óra. Négyszemélyes autónál fontos a fogyasztás, a kombi átlaga 15,4 liter.

1790 kilós az FF, az erős V12-es motornak hála egy lóerőnek csupán 2,7 kilogrammot kell cipelnie. Mágneses lengéscsillapítókkal és karbon-kerámia Brembo-fékekkel készül az új Ferrari, további részletek Genfben.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek