Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kedvenc kompakt autónk 2010

Garázs

Kedvenc kompakt autónk 2010

Melyik a legjobb kompakt? Jött valami átütő újdonság? Íme az Automobil véleménycsokra.

Tény, hogy idén nem sok kiemelkedően fontos újdonság gazdagította a kompakt osztály kínálatát, de azért akad olyan friss versenyző, aki sikeresen pályázhatott volna a dobogóra (ha pedig az Év autója-választás zsűrijén múlna a dolog, akkor akár a trónra).

A Giuliettára gondolok, amely épp mostanság vendégeskedik szerkesztőségünkben. Teszt hamarosan, előjáróban csak annyit, hogy nálam nem került be az első háromba, mert hiányzik belőle az az utolsó adag dupla, amitől erős, meggyőző és nem utolsósorban stílusbiztos egy vérbeli olasz autó. Kár, mert egyébként jó lehetne.

Várkonyi Gábor: A Golf nem talál legyőzőre

Fontos újdonság még a Ford Focus, de csak ülni tudtam benne eddig, vezetésére még várni kell, a dizájn viszont nekem nem biztató. A Citroen DS4 cserébe gyönyörű, de még csak a Párizsi Autószalonon láttam, még annyit sem tudok róla mondani, mint a Focusról. A nem túl távoli jövő zenéje az új 1-es BMW és az új A3-as Audi, talán ők mozdítanak majd valamit az évek óta bebetonozott hármasfogaton, ami nálam az alábbiak szerint alakul:

1. Volkswagen Golf
2. Skoda Octavia
3. Mazda3

Golf, tudom, unalmas, harsogjátok kórusban, de meg kell hajolnom a hagyomány és a tökélyre fejlesztett funkcionalitás előtt. A legmodernebb motorpaletta, DSG, összkerékhajtás, luxuskategóriát idéző extrák. Nálam a Golf nem talál legyőzőre ebben a kategóriában. Értékelem az időtálló, tökéletesre csiszolt formát, a gondosan kivitelezett belsőt, a hibák nélküli, minden feladatot egyenletesen magas színvonalon teljesítő technikát. Konzervatív emberként muszáj szeretnem azt, ami az autóiparban több mint három évtizede az állandóságot reprezentálja.

Nem csak konzervatív vagyok, hanem sajnos kissé sznob is, kár lenne tagadnom, azok után meg főleg, hogy a Golfot az Octavia elé teszem rangsoromban. A presztízsen és a hagyományon kívül ugyanis a két autó összehasonlításakor aligha szól más az előbbi mellett. Az Octavia, ezt ma már minden gyerek tudja, ugyanazt nyújtja, mint német testvére, csak még jobb helykínálattal, kedvezőbb áron. Ebben az autóban érzem a legjobban magamat, főleg, ha azt a faktort is figyelembe kell venni döntéskor, hogy Magyarországon élünk, és vannak pillanatok, amikor kifejezetten jól jön, ha “csak” egy Skodával van az ember. TSI-vel, közepesen felszerelve maga a józanság szobra.

Megbízható, kifejezetten elégedettek vele a használói, jó vezetni, könnyű, jól fogyaszt, értéktartó. Csupa kulcsfontosságú tulajdonság a jó piaci szerepléshez ebben a kategóriában. A Mazda3 már évek óta több mint titkos tipp, ezt a jól alakuló eladási adatokból is könnyedén leszűrhetjük. Nincs benne felesleges csicsa, szolid, japán, és nem is néz ki rosszul. A bonyolultabb kezelhetőség és a kissé egyszerűbb anyagok miatt marad el a kategóriaelsőség. Egyébként bátran ajánlható mindenkinek, főleg akkor, ha hároméves üzemeltetésbe értékvesztést is kalkulál, akkor ugyanis már egyáltalán nem számít drágább ajánlatnak, mint kategóriatársai.

Ár/érték győztes: Cruze, egyértelműen. Ha nem lenne annyira gyalázatos az alapmotorja, akkor simán beválasztanám a kategória hat legjobb autójába. Így marad ez a “díj”, de szégyenkezni nincs oka, jól összerakott, átlagtól kissé eltérő, ezért üdítő formaterv, otthonos belső, jó futómű verhetetlen áron.

Vollner Károly: Nem érzem az áttörést

Látszik, hogy válságos időket élünk: alig találni olyan átütő erővel bíró újdonságot a kompaktok között, amire jó szívvel azt mondanám: ez az, megmutatták a tutit! Az Alfa Giulietta remek futóművet kapott, élvezetesen lehet vele kanyarogni hegyen-völgyön át, de egyszerűen nem érzem rajta az áttörést, és néhány megoldása kifejezetten gagyi. Ráadásul hátul szűk.

1. Volkswagen Golf
2. Kia Ceed/Hyundai i30
3. Mazda3
4. Skoda Octavia
5. Renault Megane/Fluence
6. Audi A3
7. Seat Leon
8. Opel Astra
9. Alfa Giulietta
10. Peugeot 308

Nálam a Toyota Auris/Corolla a hibrid Auris HSD ellenére sem fért be a TOP10-be, valamit kéne már lépnie a japánoknak, hogy minden szempontból versenyképes alsó-közepest küldjenek a piacra. A HSD önmagában egy ügyes húzás, és értékelni is kell a Toyota törekvését, hogy a tiszta üzemet rendkívül fontosnak tartja. Azt ugyanakkor nem tudjuk: vajon a hibrid valóban a jó irány a jövőben?

Az Opel új Astrája kicsit csalódást okozott, a Giuliettához hasonlóan pazar futómű nem feledtetheti a szűkös belsőt, bár az kétségtelen, hogy minőségben érzékelhetően előre léptek.

Nehéz ebben a szegmensben kiválasztani a legjobbakat. Mi a mérce? Ha az ár-érték arány a fő csapásirány, nem könnyű megverni a Kia Ceed/Hyundai i30 testvérpárt, de persze tágasságuk, egyszerű, ám – olcsóságuk ellenére – igényes kivitelezésük és jó motorjaik miatt is lehet kedvelni őket.

A Golfot tettem az első helyre. Drága, mindig is az volt. Kár tagadni, hogy nagyon sok tekintetben (futómű, motorok, minőség, menettulajdonságok) a konkurensek előtt jár. Az Octavia talán a legjobb családi autó itt, a Megane pedig nagyon finom, ráadásul van egy gombokért vesztegetett négyajtósa, a tágas és kényelmes Fluence.

Gellér Attila: Nincs riválisa a Giuliettának

Sok jót nem lehet mondani az idei kompakt mezőnyről, elmaradtak az igazi nagy durranások. Az Astra már tavaly bemutatkozott, a következő Focusra és C4-re 2011-ig még várni kell, maradt hát nagy dobásnak az Alfa Giulietta. Jó is lett, meg nem is, a futómű pazar, a külső és belső ugyanakkor nem tökéletes, nálam csak azért nyerhetett, mert nem akadt komoly riválisa.

1. Alfa Romeo Giulietta
2. Volkswagen Golf
3. Renault Megane
4. Toyota Auris
5. Lexus CT200h
6. Audi A3

Downsizing-láz dúl a kompaktoknál is, Golfot már adnak kiváló 1,2-es TSI-motorral. Akármennyire unalmas a hatodik generáció, ezzel a motorral jár neki egy második hely. Jobb híján harmadik a Renault Megane: a franciák szépen beálltak a sorba, és elkészítették saját duplakuplungos váltójukat. Még nem az igazi, de biztosan lesz még jobb, ahogy a Megane is egyre inkább az, ezt az RS-változat bizonyítja.

Negyedik helyre tenném a Toyota Aurist, amely már hibridként is elérhető, az első hatot pedig tegye teljessé mondjuk két prémiumautó, a Lexus CT200h és az Audi A3, de csakis a győri RS3 miatt.

Kántor István: Én nem vagyok sznob

Nem vagyok sznob, nálam tehát az Octavia veri a Golfot. Korábban az volt a baj, hogy a kétliteres TFSI alatt nem volt normális benzinmotor, de a kis TSI-k érkeztével már ez sem más, mint múltbéli kukacoskodás. Ha valakinek az MPI a szíve csücske, számára a Tour II a kánaán.

1. Skoda Octavia
2. Volkswagen Golf
3. Renault Megane

A Megane nagyon sokféle, a Megane RS a legjobb hot hatch, a Megane ár/értékileg is felveszi a versenyt mondjuk a Ceed/i30 párossal. Jó autók még? Cruze (kíváncsian várom az ötajtóst). Mazda3. Az Astra szerintem túlárazott és motorfronton kikap, nem ragozom. A Giulietta sem fogott meg. Félek az új Focustól – hej, pedig milyen jó volt a régi…



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés