Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Skodát is úgy viszik, mint a cukrot

Garázs

A Skodát is úgy viszik, mint a cukrot

Már biztos, hogy a cseh gyártó új értékesítési rekordot állít fel 2010-ben.

Az Audi után még egy márka lehet – joggal – büszke 2010-es teljesítményére, hiszen a Skoda Auto november végéig több kocsit értékesített, mint a teljes tavalyi év során, s átlépte a 700 ezres eladási darabszámot.

A cseh gyártó az év első 11 hónapja alatt 12,3 százalékkal több, összesen 702 400 autót szállított ki vásárlóinak, amellyel már most felülmúlta teljes tavalyi volumenét (684 200), s első ízben lépte át a 700 ezer darabos határt. Pusztán novemberben 15,8 százalékkal, világszerte összesen 64 200 autóra (2009. november: 55 500) tudta növelni eladásait. A Skoda Kínában, Indiában és Oroszországban egyaránt igen magas, kétszámjegyű százalékos bővülést produkált.

“A Skoda növekedése egyre intenzívebb, s az idén már jó eséllyel lép a kétszámjegyű tartományba” – mondta Jürgen Stackmann, a Skoda Auto igazgatótanácsának értékesítés és marketing területeiért felelős tagja. “Értékesítésünk novemberi jelentős bővülésével jó úton haladunk idei 750 ezer darabos értékesítési előrejelzésünk teljesítése felé, ami szilárd alapként szolgálhat majd az elkövetkező évekre kitűzött, nagyra törő céljaink megvalósításához.”

Hazai piacán, Csehországban, a vállalat ismét megerősítette piacvezetői pozícióját – növekedés jellemezte az Octavia Combi és a Superb Combi eladásait, s kezdetét vette a második generációs Octavia Tour kiszállítása is. A Skoda Magyarországon 11,4 százalékot nőtt.

Vásárlói kiszállítások (2010. novemberében 2009-hez képest):

Octavia: 27 000 db (+28,9 százalék)
Fabia: 19 500 (-0,7)
Superb: 8700 (+59,2)
Yeti: 4500 (+75,5)
Roomster: 2900 (-12,2)
Octavia Tour: 1800 (-51,6)



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés