Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sablonarcú az új Audi A6

Garázs

Sablonarcú az új Audi A6

Elkészült az új Audi A6, hibrid is lesz belőle nyolcfokozatú Tiptronic váltóval.

Pontban éjfélkor az Audi nyilvánosságra hozta az új A6 hivatalos sajtóanyagát, vagyis a Detroiti Autószalonon úgy lesz látható az autó, hogy mindent tudni róla. Egy holland honlapon már kedd délután megjelentek az A6 hivatalos fotói, a szedánt akár össze is keverhetnénk az A7 Sportbackkel.

Őszintén szólva teljesen szerethető az a sportos irányvonal, amely jelenleg jellemző az Audira, de kicsit már sok a jóból. Ugyanazok a stílusjegyek dominálnak az A6-on, mint az A4-en, A5-ön, A8-on és így tovább, nem lehet azt mondani, hogy túlságosan megerőltették volna magukat a dizájnerek.

Szó szerint az A8 kistestvére lett az A6-ból, ugyanazzal a minőségi beltérrel és kidolgozással, attól nem kell félniük az ingolstadtiaknak, hogy belebuknak a projektbe. 4,92 méter hosszú az autó, észrevehetetlen mértékben, hét milliméterrel rövidebb elődjénél.

Hála a már-már kupésan húzott tetővonalnak, 1,46 méterre csökkent a magasság, a szélesség 1,87 méterre, a tengelytáv 2,92 méterre növekedett. Nagy csomagtartót rejtenek a lemezek, 530 liternyi poggyásznak van hely.

Részben alumíniumból készültek a karosszéria-elemek, pehelsúlyú így sem lett az A6, felszereltségtől és motorizáltságtól függően legalább 1,6 tonnás. Részben alumíniumból préselték a padlólemezt is, ezen az A7-tel osztozik, a könnyű fém kapott szerepet a felfüggesztések elkészítésénél is.

Gyakorlatilag az összes, A8-hoz elérhető fényűző extra rendelhető az A6-hoz is, így Google-alapú navigációval, távolságtartó tempomattal, head-up displayjel és sok mással kényeztethetik magukat a tulajdonosok. Kezdetben két benzines és három dízelmotorral lesz elérhető az A6, később érkezik a hibrid kivitel.

Alap benzinesként a 2,8 literes, 204 lóerős egység rendelhető, legnagyobb nyomatéka 280 Nm. Fokozatmentes Multitronickal és alapáron fronthajtással érkezik, a Quattro a háromliteres, 300 lóerős kompresszoros V6-oshoz már széria. Itt 440 Nm a legnagyobb nyomaték, százra 5,5 másodperc alatt gyorsul a már hétfokozatú, duplakuplungos S tronic váltóval szerelt kivitel.

Alapdízelként az átdolgozott kétliteres vihető 177 lóerővel, fronthajtással és hatfokozatú kézi váltóval. A 204 lóerős, háromliteres dízelhez is csak opciós az összkerékhajtás, de már Multitronic a váltó, a 245 lóerős háromliteres már Quattróval és S tronickal büszkélkedhet. 4,9-6,0 liter között alakul a dízelek átlagfogyasztása, minden motorhoz start-stop és energia-visszanyerő rendszer kapcsolódik.

Nagy dobás, hogy az A6-ból készül hibrid is, a 211 lóerős, turbós kétliteres benzinest kapcsolták össze 45 lóerős, 211 Nm csúcsnyomatékú elektromotorral. Tisztán elektromos módban három kilométer az átlagos hatótávolság, ellenben akár 100 km/órás tempó is elérhető, a váltó nyolcfokozatú Tiptronic.

Lítium-ion akkumulátorok táplálják a rendszert, a csomagtartó alatt rejtették el őket. 7,3 másodperc alatt tudja a százas sprintet a hibrid, az átlagfogyasztás 6,2 liter. Még nincs hír arról, hogy a benzines-elektromos kivitel mikortól kapható, a többi verzió értékesítése már 2011 elején elindul.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés