Connect with us

technokrata

Négyajtós álom a Nissantól

20101119111323.jpg

Garázs

Négyajtós álom a Nissantól

Los Angelesben mutatták be az Ellure névre keresztelt tanulmányt.

Szedánnak nevezik, de inkább négyajtós kupénak tűnik a Nissan legújabb tanulmánya, mely a Los Angeles-i Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek. Még a sajtóanyag is azt mondja, hogy a koncepció a szedánok iránti elkötelezettséget fejezi ki a Nissan részéről, pedig akárhogy is nézzük, a vonalvezetés egyértelműen kupés.

Formailag egyébként ígéretes a tanulmány, bár teljes üvegtetejével, ellentétes irányba nyíló oldalajtajaival és futurisztikus utasterével egyelőre nincs sok esélye a szériagyártásra. Elsősorban a közönség reakcióját teszteli vele a Nissan, erre utal, hogy még hajtáslánc sem készült hozzá.

Elméleti síkon konnektoros hibridként képzelték el az autót, a Nissan szerint remekül passzolna bele egy 2,5 literes, kompresszoros négyhengeres motor 35-40 lóerős elektromos egységgel és CVT-váltóval párosítva.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek