Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az eltűnt 20 méter legendája

Garázs

Az eltűnt 20 méter legendája

Turán Frici emlékei a nem mindennapi katalán bukásról.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor megkapta a belsőkamerás felvételt, amely pályafutásuk legnagyobb esését rögzítette, s amelyből (a külső felvételekkel összevetve) már levonhattak néhány következtetést – olvasható a csapat oldalán. Csak emlékeztetőül: a páros egy gyári csapat támogatását elvező Ford Focus WRC-vel száguldott összetettben a hetedik helyen a rali-világbajnokság katalán futamán. A záró nap első szakaszán nagy sebességgel lerepültek az útról, az autó alaposan összetört, majd kigyulladt. A versenyzők szerencsére megúszták kisebb sérülésekkel, agyrázkódással, zúzódással, Frici pedig kulcscsonttöréssel, amivel a múlt héten meg is műtötték.

“A kulcscsont végét megfúrták, és beleütöttek egy három milliméter vastag szeget a csont teljes hosszában, amivel rögzítették a törött részt. Így gyorsabban gyógyul és nem fáj, köszönhetően Popik Ervin doktornak” – mondta Turán, aki rögtön ezután már a bukás tanulságairól mesélt. “Eredetileg úgy tűnt, nincs hangja a felvételnek, de kiderült, hogy mégis van, ráadásul jól hallható. Megnéztük egyszer, kétszer, sokszor, és az derült ki számunkra, hogy egyikünk sem hibázott, vagy ha úgy tetszik, mind a ketten hibáztunk. Tudom, ez talán most furcsán hangzik, mégis így van. Zsiros Gabi azt adta vissza, amit a pályabejáráskor felírtunk, én pedig mindent úgy csináltam, ahogy ő mondta. Csakhogy rosszul írtuk fel azt a kanyart. Pontosabban én rosszul mondtam. Az autó aszfalton iszonyatosan felgyorsult, s a húsz méter, amit beírtunk az itinerbe, a verseny alatt eltűnt. Mire kimondta és hozzátette a következő információt hogy sima jobb, középen fékes, már késő volt. Fékezve kellett volna a kanyarba érkezni, hogy a következő jobb háromba be tudjunk fordulni, de nem tudtunk…”

A belsőkamerás felvételről az látszik, hogy amikor Frici fékezni kezd, szinte eltűnik mellettük a kanyar – egyértelmű volt, hogy esélyük sincs befordulni. A Synergon Turán Motorsport pilótája próbált még fékezni, meghúzta a kéziféket, majd balra még belekormányozott egy kicsit, hogy egyenesen repüljenek le az útról, ne boruljanak fel nagy tempónál és essenek le a szakadék aljára, mint mondjuk Jari-Matti Latvala. Tudat alatti mozdulat volt, de jól jött, mert így mindketten megúszták kisebb sérülésekkel.

“Az emlékezetemben továbbra is vannak fehér foltok. Az még megvan, hogy fékezek, belekormányozok, de azután az a legközelebbi emlékem, hogy Zsuzsi, a feleségem és a barátok bejönnek a kórházba. A köztes két-három óra kimaradt. Pedig végig észnél voltam, hívtam a mérnököt, a feleségemet, beszéltem az orvossal, sőt, még a kocsi eloltásában is segédkeztem. Az doktor azt mondta, nem is kell erőltetni, mert a szervezetem így védekezik a trauma ellen.” Ami a belső kamerás felvételt illeti, az is csak addig van meg, amíg Frici emlékei, vagyis addig, amikor meghúzza a kéziféket, és ráesnek az autó bal elejével a támfalra. Akkor a kamerából kiszakadt a vezeték, s az utolsó kép az, hogy Zsiros Gabi a csuklója fölött megfogja pilótája alkarját. Akkor már zuhantak lefelé.

“Elég megható kép ez számunkra, mert azt tükrözi, milyen jó barátságban vagyunk amellett, hogy együtt versenyzünk. Közös a felelősség, közösek a hibák és az élmény is közös. A bukás pedig benne van a raliban. Az a lényeg, hogy túl vagyunk rajta” – mondta Turán, aki azt is elárulta, már napok óta azt tervezik, mikor tudnának a lehető leghamarabb újra autóba ülni, tesztelni. Az év végi versenyek közül legalább az egyiken szeretnének rajthoz állni, mert az is nyilvánvalóvá vált számukra, hogy több tapasztalattal a hátuk mögött talán nem került volna homokszem a gépezetbe…



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés