Connect with us

Hirdetés

technokrata

Befutott az új Mazda2

Garázs

Befutott az új Mazda2

Alig észrevehető módosításokkal, takarékosabban, csak ötajtósan és benzinesként.

A kifutó Mazda2-es 2007 végén jelent meg az európai Mazda-kereskedésekben, 100 kg-mal könnyebb volt elődjénél, mindazonáltal biztonságosabbra és merevebbre építve az első generációs, nagyobb modellhez képest. Egy évvel később ötcsillagos értékelést ért el az Euro NCAP töréstesztjén, majd elnyerte a 2008-as Világ Év Autója címet. A márka egyik legnépszerűbb modelljévé vált Európában, ahol 2010 augusztusáig több mint 207 ezren (Magyarországon is közel 1900-an) döntöttek a vezethetőségben éllovas kisautó mellett.

A modellfrissített Mazda2 úgy méreteiben, mint hátul változatlan maradt, de, hogy fel lehessen ismerni, felvértezték az aktuális arculati elemekkel. Utastere finomabb anyagokból áll, a kesztyűtartó zárható; a műszerfal fekete alapon fehér számokat, a középkonzol zongoralakk-betétet kapott. Minden motor megfelel az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normáknak. Izmosodott (95 lóerősre) az 1.6-os dízel, ezt azonban – a háromajtós karosszériával egyetemben – nálunk nem forgalmazzák.

A magyar vásárlók kétféle 1.3-as (75 vagy 84 LE, egyaránt 5,1 literes átlagfogyasztás és 119 g/km-es CO2-emisszió) vagy 1.5-ös (102 LE, 5,8 l/100 km, 135 g/km) benzinmotor közül választhatnak, utóbbi 4 sebességes automata váltóval is elérhető. Javítottak a rugózási komforton.

Az új Mazda2 alapára (1.3 75 CE) 3,37 millió forint. A már klímás-kormányról vezérelhető hifis-oldal- és függönylégzsákos-osztottan dönthető hátsó üléstámlás-fedélzeti számítógépes-15-ös kerekes CE Plus verzió 400 ezer forinttal kerül többe.

A csúcs 1.5 GTA listaára 4,43 M Ft már menetstabilizálóval, 16 colos alufelnivel, sportcsomaggal, eső- és fényérzékelő automatikával, digitklímával, ülésfűtéssel, tempomattal, bőrkormánnyal.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés