Connect with us

technokrata

Prost: Schumi túl öreg

20101019222421.jpg

Garázs

Prost: Schumi túl öreg

A Prof szerint nem a keskeny gumik miatt lassú a kerpeni.

A száguldó cirkuszból 17 éve kiszálló négyszeres világbajnok beszólt a hétszeres legjobbnak. Az 55 esztendős Alain Prost szerint a kihagyásra, a keskeny gumikra és a többi technikai különbségre hivatkozás csak kifogás, a helyzet egyszerűen az, hogy a 41 éves Michael Schumacher már nem bírja az F1-es autó vezetésével járó fizikai megterhelést.

“Ennyi idősen lehetetlen visszatérni a csúcsra” – vélekedett a Professzor. “Biztosan azt gondolta, hogy jobban tud majd teljesíteni, de elérhetetlen célokat tűzött ki maga elé. Ha már ismét versenyautóba ült, azt kellett volna mondania, hogy kezdetben Nico Rosberget és/vagy a Mercedest segíti, vagy, hogy régi barátját, Ross Brawnt.

Prost 1980 és 1993 között 51 nagydíjat nyert, abszolútban legyőzőre 1985-ben, 1986-ban, 1989-ben és egyéves pihenőből visszatérve 1993-ban nem talált (első és azóta is egyedüli franciaként). Schumin kívül csak Fangio vitte nála többre. 1997-től 2001-ig csapattulajdonosként dolgozott az F1-ben, 2007-ben jégraliban is világbajnok lett.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek