Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megjött az új Mercedes Vito és Viano

Garázs

Megjött az új Mercedes Vito és Viano

Felfrissültek kívül-belül, a motorok pedig Euro5-ösek.

Magyarországon is bemutatkozott a Mercedes-Benz modellfrissített, azonos alapra épített Vito/Viano párosa. A fényezetlen lökhárítójáról felismerhető Vito továbbra is kapható üvegezett, személyszállító Kombi kivitelben, a luxusbuszos, ezüst hűtőmaszkos Viano lakóautóként is elérhető.

Elöl-hátul változtak megjenésükben (opcionális LED-es nappali menetfénnyel, Bi-xenon fényszóróval akár), jobb zajszigetelésüknek köszönhetően pedig csendesebb lett az enyhén módosított belterük. Minden erőforrás megfelel az Euro5-ös előírásoknak, csökkent a fogyasztásuk és a károsanyag-kibocsátásuk, az alapmotornak számító 2.2 CDI teljesítménye az áruszállító Vitóban 95 LE (max. nyomatéka 250 Nm 1200 és 2400 között), a személyautókban 136 vagy 163 LE.

A V6-os, automata dízel és benzines 224, illetve 258 lovas. A négyhengereseknél az erő immár EcoGear hatfokozatú manuális váltón át jut a hátsó tengelyre, a nagyobbik gázolajosok összkerékhajtással, emelt hasmagassággal is rendelhetőek.

A VW Transporter-rivális Vitónak és a Vianónak is lesz BlueEfficiency kivitele start-stop rendszerrel, alacsony gördülési ellenállású gumikkal, takarékosabb kormányszivattyúval és generátorral, benzin- és vízpumpával és a Vito esetében váltási segédlettel.

A kismillió karosszéria-változatban létező Vito 110 CDI kishaszon listaára 5 126 000 forint + ÁFA, a személyautó Kombi 136 LE-vel adóstul 8 423 000 forinttól gurítható haza. Ugyanezzel a dízelmotorral a Viano 9 338 000 Ft. A másik véglet a lakóautó Marco Polo 17,3 milliója.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés