Connect with us

technokrata

Jövőautó a Lotustól

20100921113017.jpg

Garázs

Jövőautó a Lotustól

Elite néven mutat be sportkocsi-tanulmányt Párizsban a Lotus.

Teljesen új koncepció szerint épített sportkocsit mutat be a Párizsi Autószalonon a Lotus, az Elite-et azonban tanulmánynál többnek nem lehet nevezni. Piaci premierjét csak 2014-re tervezi a gyártó, vagyis erősen valószínű, hogy Párizs csupán egy teszt lesz.

A vizsgálat célja a közönség reakciójának felmérése: ha a fogadtatás kedvező lesz, az Elite-en alkalmazott formai megoldások alapján készülhet el a leendő szériaváltozat is. 2+2 üléses a tanulmány, 4,6 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,32 méter magas, vagyis viszonylag kompakt méretű.

Kupé-kabrióként beszél az üvegtetős újdonságról a Lotus, ez azonban valószínűleg inkább csak távlati terv, ahogy a hajtáslánc is. Hibridet is terveznek belőle a váltóműbe integrált elektromos motorokkal és a Forma-1-ből ismert KERS-rendszerrel – egyelőre csak benzinmotoros változat létezik. Állítólag 620 lóerőt tud az ötliteres V8-as motor, legnagyobb nyomatéka 720 Nm, 3,5-3,7 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra az 1650 kilós autót.

Ahhoz képest, hogy a premiert csak 2014-re tervezik, már alapárat is számoltak az új Lotushoz, ez 115 ezer font (38 millió forint).



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek