Connect with us

technokrata

Átalakul a Hyundai i10

20100910114116.jpg

Garázs

Átalakul a Hyundai i10

Koreában már bemutatták a Hyundai i10 frissített változatát.

Párizsban ünnepli európai premierjét a Hyundai frissített miniautója, az i10, Koreában azonban már leleplezték a modellt. Szöulban igazából az i10 elektromos változatát mutatták be, melynek piaci premierjét 2012-re tervezik, ám az autón már láthatóak a ráncfelvarrás nyomai.

Csak annyi történt, hogy az i10 is megkapta azokat az új márkaarculatai elemeket, amelyek elsőként az ix35 szabadidő-autón debütáltak. Újak a fényszórók, friss a hűtőrács és az első lökhárító, hátul nincs számottevő változás. Frissül az utastér is, de a módosítások nem lesznek túl látványosak.

Minden motor teljesíti az Euro 5-ös normát, az 1,1 literes blokkot törlik a kínálatból, helyére egyliteres kerül 99 grammos kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátással. Az 1,2 literes motor erősebb, egyben takarékosabb és tisztább lesz.

Az elektromos BlueOn kivitelbe 80 lóerős villanymotor került, lítium-ion akkumulátor táplálja. Százra 13,1 másodperc alatt gyorsul, egy feltöltéssel 130 kilométer megtételére képes. Mindössze 25 perces töltéssel 80 százalékos szintre hozható az akkumulátor, a teljes töltési ciklus hat óra.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek