Connect with us

Hirdetés

technokrata

Garázs

Kimi esik-kel

Ogier nyerte a Japán-ralit, Loeb nyeregben.

A 13 futamból álló világbajnoki raliszezon tizedik versenyét rendezték Japánban, murván (plusz a stadionos-szuperspeciálisok aszfalton). Az előző két alkalommal, 2007-ben és 2008-ban Hirvonen nyert Szapporo környékén, ergo a Ford-csapat joggal bízhatott a mesterhármasban. Amiből aztán nem lett semmi.

Ogier Japánban is parádés teljesítményt nyújtott

A tömérdek rövid kis gyorsaságiból álló Japán-rali ugyanis Ogier győzelmével zárult. Volt nyerési esélye Hirvonennek és kollégájának, Latvalának is, ám mindkettejüket műszaki hibák hátráltatták, s végül csak a harmadik és hatodik helyen végeztek.

Ogier szombati taktikázásának is köszönhette második futamgyőzelmét, hiszen lassított, hogy a vasárnapi finálén kedvezőbb pozícióból indulhasson. És szerencséje is volt, hiszen a fordosokon kívül a náthás-lázas Petter Solbergnek sem volt százas az autója – miután kiszakadt a privát C4 WRC egyik lengéscsillapítója.

Mr. Hollywood hihetetlen népszerű a szurkolók körében

Ogier sokadszor verte el murván azt a Loeböt, aki ezen a versenyen nem strapálta magát, s idén első ízben lemaradva a pezsgőzésről csupán ötödikként finiselt. Ezzel együtt október első hétvégéjén abszolút hazai pályán, Franciaországban ünnepelheti zsinórban hetedik (!!!!!!!!!!!!!!!!!) világbajnoki címét, ha nyer. Márpedig betonon kvázi verhetetlen az extornász, és most nem is Korzikán, hanem Elzász vidékén, a német határhoz közel száguldoznak majd.

Még a Japán-rali krónikájához: az F1-ből átigazoló Räikkönen újfent eldobta… Kimi tört már az aszfaltos, stadionos bemelegítésen is, aztán viszonylag jól ment, míg a vasárnapi első gyorson lecsúszott az útról, s nem bírta folytatni. A nyolcadik helyről esett ki.

Mosolyogni is tud a Jégember

Ogier-vel kapcsolatban pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni/írni. Első teljes szezonja ez a királykategóriában, murván kiszorította Sordót a gyári csapatból, különben ugye Räikkönen társa a Citroen-juniorban. Egyértelműen Loeb követője, annál biztosabb dolog kevés van a világon, minthogy nemsoká világbajnok lesz. Nem is egyszer. Fiatal, még csak 26 éves és megbízható, nem olyan forrófejű, mint pl. Latvala, aki hiába gyors, többször hibázik.

Japán-rali, végeredmény (élcsoport):

1. Ogier, Ingrassia (francia, Citroen C4 WRC) 3:10:26.4 ó
2. P. Solberg, Patterson (norvég, brit, Citroen C4 WRC) + 15.7 mp
3. Latvala, Anttila (finn, Ford Focus WRC) + 26.0
4. Sordo, Vallejo (spanyol, Citroen C4 WRC) + 35.2
5. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroen C4 WRC) + 53.3
6. Hirvonen, Lehtinen (finn, Ford Focus WRC) + 1:13.5 p

Az egyéni vb állása (élcsoport):

1. Loeb 201 pont
2. Ogier 158
3. Latvala 132
4. P. Solberg 118
5. Sordo 107
6. Hirvonen 94
… 10. Räikkönen 21

A konstruktőri vb állása (élcsoport):

1. Citroen WRT 345
2. Ford WRT 250



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés