Connect with us

technokrata

Alonso helyzetbe hozta a Ferrarit

20100912164140.jpg

Garázs

Alonso helyzetbe hozta a Ferrarit

Ferrari-siker Monzában, Hamilton kiesett, szoros a meccs.

Szép időben, száraz pályán kezdődött Monzában az 53 körös, hipergyors Olasz Nagydíj, a pole-ból Alonso indult idén először a Ferrari-szimpatizánsok kitörő örömére. Mögüle Button, Massa és Webber, a harmadik sorban meg Hamilton és Vettel.

Hamilton hamar kiesett

Button lerajtolta Alonsót, aki mellé Massa is megérkezett, fej-fej mellett haladtak, végül a spanyol nagy nehezen maga mögé utasította a brazilt. Viszont a pontversenyben élen álló Hamilton hamar kiesett (akárcsak tavaly)! Megpróbált befurakodni Massa elé, kockáztatott, de nem volt elég hely, és eltört a McLaren kormányösszekötője. A vb-második Webber bealudt, s visszacsúszott kilencediknek. Rosberg felugrott a negyedik, Kubica az ötödik, Hülkenberg a hatodik helyre – Vettelnek meg kellett elégednie a hetedik pozícióval. A hatodik körben Webber megelőzte a remek rajtot fogó Schumachert – egymás mögött a két Red Bull, viszont messze az élbolytól… Alonso tolja a leggyorsabb köröket. A boxból induló Kobajasi, pontosabban Sauberje feladta. Sutil is a szerelőknél: a Force India sincs jó bőrben. Senna HRT-je 13 körön át szolgált.

Tizenöt kör után az első három, Button, Alonso és Massa lazán ellépett a mezőnytől, Rosberg hátránya már vagy 12 mp Buttonhoz képest. Gumikímélés van és taktikázás – a kerékcsere, az egyetlen kerékcsere dönthet. Lágyról keményre, nyilván. A 21. körben Vettel lelassult, Webber ki is rakta az indexet – a rádión át Vettel motorhibára panaszkodott. Vagy burkolt csapatutasításra engedte el a német az ausztrált? Mert kisvártarva meggyógyult az a fránya motor… (A Ferrari 100 ezer dolláros büntivel megúszta a hockenheimi esetet.)

Alonso visszaelőzte Buttont

Kerékcsere előtti Top10: Button, Alonso, Massa, Rosberg, Kubica, Hülkenberg, Webber, Vettel, Schumacher, Buemi. Button, Alonso és Massa felváltva rakják a leggyorsabb köröket. Alonso pár tizedre Buttontól, Massa 3 mp-re. Rosberg több mint 20-ra. Az elejéből először Kubica ment ki a 34. körben. Alig akarnak kopni a lágyak – Monzában minimális az oldalterhelés, ugye.

Hülkenberg átugrotta Kubicát, akit ennek örömére Webber is megelőzött. A 38. körben Alonso visszavágott Buttonnak: a pályán egy kör plusz is elég volt hozzá… 40. kör, Top10: Alonso, Button, Massa, Rosberg, Hülkenberg, Webber, Kubica, Vettel, Schumacher, Barrichello.

Vettel-csavar a végén

A 49. körben elfüstölt Trulli Lotusa. Az 50. körben Webber csak elment Hülkenberg mellett, aki nem kevés időt töltött a sikánok levágásával. Vettel alatt pedig 52 kört bírt a lágy keverék… És ezzel a kései – kötelező – cserével Vettel megviccelte a Rosberg, Webber, Hülkenberg triót, s negyedik lett. Nyert Alonso, idén harmadszor, második Button, harmadik Massa – pont ebben a leosztásban startoltak. Schumi kilencedik, a Brawnnal egy éve Monzában győztes Barrichello tizedik egy pontocskáért.

Ez az Alonso-siker azt jelenti, hogy élnek a Ferrari-remények úgy egyéniben, mint tán még konstruktőrileg is. Webber visszavette első helyét, azonban az első öt között csupán 24 pont van, bármi lehet még. Viszlát Európa, öt verseny még hátra, legközelebb a villanyfényes Szingapúri Nagydíjon csapnak össze a srácok szeptember 26-án.

Az egyéni vb állása (élcsoport):

1. Webber 187 pont
2. Hamilton 182
3. Alonso 166
4. Button 165
5. Vettel 163
6. Massa 124

A konstruktőri vb állása (élcsoport):

1. Red Bull 350 pont
2. McLaren 347
3. Ferrari 290

Olasz Nagydíj, végeredmény:

1. Alonso (Ferrari) 1:16:24.572 ó (240.849 km/h)
2. Button (McLaren) + 2.938 mp
3. Massa (Ferrari) + 4.223
4. Vettel (Red Bull) + 28.193
5. Rosberg (Mercedes) + 29.942
6. Webber (Red Bull) + 31.276
7. Hülkenberg (Williams) + 32.812
8. Kubica (Renault) + 34.028
9. Schumacher (Mercedes) + 44.948
10. Barrichello (Williams) + 1:04.200
11. Buemi (Toro Rosso) + 1:05.000
12. Liuzzi (Force India) + 1:06.100
13. Petrov (Renault) + 1:18.900
14. De la Rosa (Sauber) + 1 kör
15. Alguersuari (Toro Rosso) + 1 kör
16. Sutil (Force India) + 1 kör
17. Glock (Virgin) + 2 kör
18. Kovalainen (Lotus) + 2 kör
19. Yamamoto (HRT) + 2 kör
20. Di Grassi (Virgin) + 2 kör

Kiesett:

Trulli (Lotus) 49. kör
Senna (HRT) 13. kör
Kobajasi (Sauber) 1. kör
Hamilton (McLaren) 1. kör

Leggyorsabb kör: Alonso (Ferrari) 1:24.139, 52. kör



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek