Connect with us

technokrata

Hamilton nyert a belga rumliban

20100829161404.jpg

Garázs

Hamilton nyert a belga rumliban

Spa tette a dolgát. Webber is örülhet: Vettel, Alonso, Button mind nullázott.

A pálya fölött az esőnek az ő – Spa-Franchorchamps környékén szokásosan – lógó lábával indult a Belga Nagydíj, a 19 futamból álló F1-es világbajnokság 13. versenye. Az első sorból a pontverseny két éllovasa, Webber (Red Bull) és Hamilton (McLaren) várta a rajtot, mögülük pedig Kubica (Renault), majd két másik bajnoki aspiráns, Vettel (Red Bull) és Button (McLaren). Az ötödik esélyes, Alonso (Ferrari) csak a tizedik starthelyen fortyogott szombati peche miatt. A két Mercedes messze a vokálban, büntetésektől sújtva. 16 fokos levegő-, 20 fokos aszfalthőmérséklet, komoly szél-, s így felhőmozgás, várható égi áldás, 44 kör a 7 km hosszú pályán, beállításbeli különbségek, gumikérdések, bátraké a szerencse (vagy nem), hajrá.

Rajt, eső, biztonsági autó

Webber beragadt, s egészen a hatodik helyig csúszott vissza. Hamilton állt az élre, második Kubica, harmadik a Vettelt lelépő Button. Fantasztikusan startoltak a McLarenek, a mezőny kisebb meglepetésre baleset nélkül elszáguldott a La Source-ból. Majd szinte azonnal leszakadt az ég a pálya alsó részén, kábé mindenki ki is csúszott a slicken. Alonso nem, cserébe’ Barrichello (Williams) telibetrafálta… Szegény Rubens mester másfél körre volt jó jubileumi, 300. futamán. Kemény keveréken, hideg gumin esélye sem volt lefékezni, na mindegy. Safety Car be. Néhányan intermédiára cseréltek, pl. Alonso, de mivel csupán párperces esőt jósoltak a meteorológusok, a többség slicken maradt. Nekik lett igazuk.

SC ki, Button tapad Hamiltonra, Vettel kikerülte Kubicát. Az 5. körben Alonso ismét bent, slick vissza (a kemény). Rosberg felkapaszkodott tizediknek, mercedeses csapattársa, Schumi is már a 12. helyen. De Petrov sem egyszerű, az utolsó sorból indult, s a két Merci között haladgat. A top10: Hamilton, Button, Vettel, Kubica, Webber, Massa (Ferrari), Sutil (Force India), Hülkenberg (Williams), Liuzzi (Force India), Rosberg.

Hamilton begyújtotta a rakétákat

A 8. körre 5,5 mp-es előnyt autózott ki Hamilton (a pálya felszáradt), míg Button a tükröt figyelhette bőszen – fogva a két Red Bullt (és Kubicát). Alonso Ferrarija látványosan gyorsabb a HRT, Virgin, Lotus, Sauber szintű kocsiknál. A 11. körben Petrov a vadiúj F-csatornától is rettenet sebes Renault-val gyönyörűen megelőzte Rosberget, akinek Schumacher is elment – picit törve a kolléga vezetőszárnyát. Na ja, MSC nem viccel.

A 16. körben Vettel nem bírta tovább, be akart szúrni Buttonnak, féktávon a Red Bull keresztbe állt, bele a McLarenbe. Vettel volt a hibás, nyilván. Button kiesett. Vettel folytathatta, bokszba be, vissza Alonso mögé. Majd hamar kapott is egy áthajtásos büntetést, megérdemelten. A 20. körben a top10: Hamilton, Kubica, Webber, Massa, Sutil, Schumacher, Rosberg, Kobajasi, Alonso, Petrov.

Féltáv, kerékcserék, Vettelnek is annyi

Egyelőre nem akar megint esni. Az élbolyból Sutil kezdte a lágyról keményre váltást a 22. körben, majd jött Webber, Kubica és a többiek. A két Merci mondjuk pont fordítva – Rosberg és Schumi keményen indultak. A 26. körben Vettel Liuzzival párbajozott, a Force India szárnyát vesztette, a Red Bull bal hátsó defektet kapott. Vettel egy teljes kört kellett, hogy menjen defekttel, ezt elbukta.

33. kör, Hamilton előnye 11 mp Kubicával szemben, és újabb eső jöhet – erről diskurálnak a pilóták és mérnökeik. Húszperces… És tényleg. Kiváló. Glock (Virgin) pl. extrém esős gumit rakatott fel, azonnal. Hamilton maradt slicken, Kubica és Webber is. Massa? Ő is. Miért nem mert legalább a Ferrari kockáztatni? Érthetetlen. Sutil be a bokszba, majd mindenki más. Valaki intermédián, valaki extrém esősön. Hoppá, Hamilton a sóderben, de megúszta.

Webber megelőzte Kubicát a bokszban. A lengyel túlcsúszott, pár szerelőjét is lekoccolta. Webber feljött másodiknak. Nyolc kör vissza, az állás a pontszerző helyeken: Hamilton, Webber, Kubica, Massa, Sutil, Schumacher, Kobajasi, Alonso, Rosberg, Petrov. Hülkenberg slicken az esőben, vicces. Nedves-vizes a pálya mindenhol.

Alonso eldobta, Hamilton győz

38. kör: Alonso odacsapta, megcsúszott a kerékvetőn, a Ferrari a pálya közepén. Alonso is kiesett és nullázik. Akárcsak Button és Vettel. Hamilton és Webber a nyerő. Safety car, másodszor. Az első 13-ból, akik körön belül vannak, mindenki intermediate gumin. Vettel extrém esősön, Hülkenberg is.

SC ki, maradt 4 kör kőkemény versenyzés vizen. Rosberg gyorsan el is verte Schumit. Hamiltonnal nem tud mit kezdeni Webber, de hát a második hely is jó neki, sőt. Ennyi, Hamilton először nyert Spában, idei harmadik futamgyőzelme, s ezzel visszavette az összetettbeli első helyet Webbertől. Közte 3 pont. Nullázott Vettel, Button és Alonso is. Az élboly most így fest:

1. Hamilton 182 p
2. Webber 179
3. Vettel 151
4. Button 147
5. Alonso 141
6. Massa 109

Konstruktőrileg pedig a McLaren egy pontra feljött a Red Bull mögé, tehát:

1. Red Bull 330
2. McLaren 329
3. Ferrari 250

Teljes tabellák itt.

Hamilton abszolút megérdemelten győzött. Kiválóan rajtolt, gyors volt, kalandját a sóderágyban megúszta. Webber a pocsék start ellenére 18 pontot gyűjtött, kalap le. Kubica előtt is, aki az F-csatornás Renault-val megint megmutatta, hogy mire képes. Csak a bokszban lehetett volna okosabb, vagy akár a második esőnél bevállalósabb, s akkor nyerhetett is volna.

A negyedikként beérkező Massa semmi különlegeset nem csinált, idén ez ő (és a Ferrari). Sutil ötödik helye megsüvegelendő, míg Rosberg és Schumacher hatodik és hetedik helye ahhoz képest nem rossz, hogy honnan indultak. A még pontszerző Kobajasi, Petrov és Alguersuari biztosan elégedettek a teljesítményükkel, lehetnek is. Kiváltképp az orosz. (Alguersuarit utólag megfosztották pontjától – sikánlevágás miatt áthajtásos büntetésnyi 20 mp-et kapott, s így Liuzzi lett a 10. helyezett.)

Button vélhetően bosszús (köszi, Vettel). Vettel túl sokat hibázik, ennyit nem szabad, ha világbajnok szeretne lenni. Alonso peches is, de ugyancsak bele-belebakizik – na ők hárman ezzel komoly lépéshátrányba kerültek a Hamilton, Webber duóval szemben.

Következik két hét múlva az Olasz Nagydíj a villámgyors monzai pályán.

Belga Nagydíj, végeredmény:

1. Hamilton (McLaren) 1:29:04.268 ó
2. Webber (Red Bull) + 1.571 mp
3. Kubica (Renault) + 3.493
4. Massa (Ferrari) + 8.264
5. Sutil (Force India) + 9.094
6. Rosberg (Mercedes) + 12.359
7. Schumacher (Mercedes) + 15.548
8. Kobajasi (Sauber) + 16.678
9. Petrov (Renault) + 23.851
10. Liuzzi (Force India) + 34.831
11. De la Rosa (Sauber) + 36.019
12. Buemi (Toro Rosso) + 39.895
13. Alguersuari (Toro Rosso) + 49.457
14. Hülkenberg (Williams) + 1 kör
15. Vettel (Red Bull) + 1 kör
16. Kovalainen (Lotus) + 1 kör
17. Di Grassi (Virgin) + 1 kör
18. Glock (Virgin) + 1 kör
19. Trulli (Lotus) + 1 kör
20. Yamamoto (HRT) + 2 kör

Kiesett:

Alonso (Ferrari) 38. kör
Button (McLaren) 16.
Senna (HRT) 5.
Barrichello (Williams) 1.

Leggyorsabb kör: Hamilton, McLaren, 1:49.069 p (32. kör)



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek