Az utolérhetetlen

Jack Brabham három világbajnoki címe egyaránt betudható mérnöki zsenialitásának és vezetői képességeinek. Az első két trófeáját korszakalkotó, farmotoros Cooperrel szerezte, amelynek tervezésében úttörő szerepet vállalt, szakítva az akkoriban elterjedtnek számító orrmotoros versenyautó-építés elvével. Harmadik címét már úgy könyvelhette el, hogy ő volt az első pilóta, aki saját építésű kocsival lett bajnok. Későn, 36 évesen kezdte gyűjtögetni eredményeit, és alig 44 esztendősen már ki is szállt a mókuskerékből, mégis, életében elért sikereivel – ifjú tehetségek is felkarolt és nevelt, valamint segített üzleti vállalkozássá tenni az F1-et – kiérdemelte, hogy ő lehessen a legfiatalabb pilóta, aki lovagi címet kapott.

Jack Brabham Nemzetiség: ausztrál Vb-cím: 3 Futam: 128 1. hely: 14 Pole: 13

John Arthur “Jack” Brabham 1926. április 2-án született az ausztrál Hurstville-ben, Sydney közelében. Nem dúskáltak, apja fűszerárus volt. Korán kiderült, hogy nem a családfő nyomdokait fogja követni: sokkal nagyobb figyelmet fordított ócska kis teherautójukra, ami egyetlen szállítóeszközük volt, mint a gyümölcs – és zöldségfélékre. Hamar megtanult vezetni, még jóval azelőtt, hogy egyáltalán jogosítványa lehetett volna. Az ifjú Jack tinédzserkorára igazi autóbolond lett. Műszaki érdeklődése egyértelműen kijelölte a követendő utat, ezért is választott ilyen jellegű középiskolát. Ám nem volt egy akadémikus alkat: korán, 15 évesen otthagyta a szamárpadot és dolgozni kezdett, kezdetben egy  műszaki boltban, amit később egy műhelyre cserélt fel. Itt saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen is a ranglétrát végigjárni. 18 évesen csatlakozott a légierőhöz, azzal a feltett szándékkal, hogy márpedig repülni fog. Álma nem vált valóra, a hadsereg mást gondolhatott, és a háború miatt “csak” mérnöknek képezték ki. Ám ez is testhezállónak bizonyult, mert amikor 1946-ban leszerelt és – egy az építőiparban dolgozó nagybácsi segítségével – végre megnyithatta saját kis mérnöki irodáját, műhelyét Sydney-ben, úgy érezte, egyenesbe került az élete. 1951-ben feleségül vette szerelmét, Betty-t, aki három fiúgyermekkel ajándékozta meg. Később mindhárom testvér szemezett a versenysporttal, ám apjuk fényes örökségével nem tudtak mit kezdeni.

Brabham bemutatkozása a motorsportban egy barátja, Ron Tauranac révén adódott, aki salakos ovál (dirt) pályán versenyzett aprócska versenygépekkel, mai nevükön szöcskékkel. Brabham, aki ekkora már maga is próbálkozott kisebb versenyekkel, következő autóját közösen építette barátjával. Mikor partnere úgy döntött, hogy kiszáll, Jack legyűrve félelmeit, amit kezdetben a versenysport iránt érzett, átvette a volánt, és hamarosan módszeres trófeagyűjtésbe kezdett. Önállóan készített kocsijával négy egymást követő esztendőben is megnyerte az ausztrál bajnokságot, sőt 1953-ban a hegyi versenyt is, brit Cooper-Bristoljával. Nagyjából innentől számíthatjuk kapcsolatát a Cooper csapattal. Ennek, valamint egyre növekvő becsvágyának köszönhetően Jack elhatározta, hogy beveszi Angliát, így ’55-ben a motorsport fellegvárába költözött. Találkozott John és Charles Cooperrel, azzal a két lángeszű mérnökkel, akiknek egykori győztes ausztrál autóját köszönhette. Hármójuk kapcsolatából olyan barátság és partnerség született, amely az apró Cooper Car Company-t és “Black Jack” Brabhamet nagyon rövid idő leforgása alatt a Forma-1 élére repítette.

Mérnöki zsenialitása ihlette ötletekkel segített meggyőzni a Cooper-testvéreket arról, hogy farmotoros autóval forradalmat csinálnak az F1-ben, és kitartó, szívós munkával (ő volt a karosszéria- és alkatrészfelelős Cooper műhelyében) learatták a babérokat: a kis brit autók – már hátsójukban a motorral – hihetetlen sebességgel száguldottak az élre. Olyan korszak volt ez, ahol német és olasz csapatok által épített hatalmas, nyitott és orrmotoros sportkocsik uralták a mezőnyt. Bemutatkozó Cooper T-43 kocsijuk azonban jóval könnyebb és kezesebb volt ellenfeleinél. Hatalmas esély kínálkozott…

A Brabham felügyelte csapat első teljes bajnoki szezonjában, 1958-ban, Argentínában rögtön futamgyőzelemre tört Stirling Moss jóvoltából, sajnos Jack balesetet szenvedett a Német Nagydíjon, így elszállt minden álma. Ez volt a Cooper autók első sikere, amit abban az évben, Monacóban még egy követett Maurice Trinignant nevével fémjelezve. 1959-ben kiélezett küzdelem zajlott csapaton belül, Moss kétszer is nyert, Brabham győzelme Monacóban és a Brit Nagydíjon, kiegészítve a többi futamon mutatott következetes eredményeivel meghozta a hőn áhított végső sikert: felért a csúcsra, világbajnok lett. Sokak szerint a végeredmény nem tükrözte a valóságot, ebben a címben többnek gondolták a technikai trükköket, mint az emberi tényezőt – ezt alátámasztani látszottak Jack személyes tulajdonságai – versenyzőtársai nem igazán értették meg őt.

Minden embert le lehet írni egyszerűen, néhány szóval – az ő beceneve “Black Jack” volt, utalva sötét hajára és arra a kísérteties csöndre, ami körüllengte – nem volt a szavak embere. Noha gyakran mosolygott, kerülte a beszélgetést, zárkózottan élt. De amint volán mögé, ült teljesen megváltozott, sok mindennel lehetett illetni, csak a félénk jelzővel nem. Leszegett fejjel, rendkívül erőteljes stílusban vezetett, hagyományos dirt stílusban, mit sem törődve az üldözött autó által felvert szeméttel és porral. Belső félelmei azonban még zárkózottabbá tették, nehezen kezelte a sikert, a magafajta a tervezőasztalnál vált magabiztossá.

1960-ban abszolút értelemben véve is uralta a szezon, és 9 győzelemmel megszerezte zsinórban a második diadalát is. Csapattársa, a szintén ausztrál Bruce McLaren pedig második helyen végzett az összetettben. Minden, mint a mesében. Autójuk versenyképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a kocsi módosított változatával megnyerték a híres, 500 mérföldes indianapolisi versenyt. De itt már gyűltek a sötét felhők a Cooper ege felett…

A csapnivaló ’61-es szezont követően (a Ferrarik utolérhetetlenek voltak) Brabham elhagyta a Coopert, és a tehetséges ausztrállal, Ron Tauranac-kal létrehozták saját csapatukat.  Az Mrd Brabhams hamar sikeresnek bizonyult, számos kategóriában, különösen a Forma-2-ben évekig verhetetlen volt. Nem utolsósorban pedig utánpótlás-neveléssel is foglalkoztak, lehetőséget biztosítva számos pilótának, hogy bemutatkozhassanak, sőt később is egyengették pályafutásukat. A Brabham Formula-autót pedig, amely 1962 végére kezdett beérni és lett egyre versenyképesebb, szívügyeként kezelte. Úgy is, mint a csapat vezetője, és mint mérnök, személyesen fáradozott az autó beállításain, de közösen finomították a Climax-motorokat is, amik nem épp megbízhatóságukról voltak híresek. Ennek köszönhetően 1964-től a csapat látványosan erőre kapott és úgy tűnt, új társával, Dan Gurney-vel is jó vásárt csinált. A tini nyerni tudott a Francia Nagydíjon (Brabham harmadikként ért célba), így meglett az első futamgyőzelem, amit még abban az évben egy mexikói is követett, szintén az újonccal a volán mögött.

Az ausztrál ekkor indult el azon az úton, amivel névre szóló fejezetet nyitott a sporttörténelemben. A későbbi években olyan eredményeket ért el, amelyeknek megismétlésére már talán soha nem kerül(het) sor. Ekkortájt vezetett be Jack egy új szokást a pilóták körében azzal, hogy saját repülőgépet vezetett – később Lauda kapott rá, de ő aztán nagyon. Bár ez a jelenség abban az időben igencsak feltűnő volt, Brabham mégsem “szállt” el. Bizalmatlansága, valamint híres garasoskodása is közrejátszhatott abban, hogy a versenyekre saját gépével érkezett. Csapattársak és későbbi nagy nevek – Bruce McLaren, Dan Gurney, Denny Hulme, Jochen Rindt, Jacky Ickx, akik mind letették névjegyüket a száguldó cirkuszban – egyaránt megfordultak kisgépein.

1966-ban, már az új, 3 literes szabályoknak eleget téve Brabham összeállt a szintén ausztrál Repco céggel (a gyártó autóipari alkatrészekkel foglalkozott), és összehoztak egy világverő Formula-motort, érdekes módon egy ósdi Oldsmobile konstrukciót használva fel alapnak. Hasonlóan “ósdi” volt ekkorra Brabham maga is, legalábbis úgy tűnt sokkal fiatalabb riválisai között, mintha apjuk volna, mindenesetre a média előszeretettel köszörülte rajta nyelvét. Tény, hogy 1966-ban, Hollandiában a szezonnyitó futamon, immáron 40 évesen egy “idősödő” Jack Brabham sántikált a rajtrácsra hosszú, ősz szakállal, botra támaszkodva. Nevető ellenfelei sportszerűen besegítették őt Brabham-Repco sporkocsijának pilótafülkéjébe, csakhogy ő állt a pole pozícióban! Félredobta szakállát és botját, majd elindult, hogy megnyerje a futamot. “Ha megvannak a megfelelő céljaid a versenyzéshez és kellőképpen fitt vagy, akkor nem számít a korod” –nyilatkozta bírálóinak. Ezt az eredményt következetesen átmentette a többi futamra is, verhetetlennek bizonyult Franciaországban, Angliában és Németországban – a hírhedten nehéz és veszélyes Nürburgringen.

Ő maga is azt mondta, hogy ezekre a sikerekre a legbüszkébb. Ismét diadalmaskodott, és így lett 1966-ban Brabham az első (és jelen állás szerint az egyetlen) pilóta, aki saját építésű autóval nyerte meg a bajnokságot. “Karrierem csúcspontja az volt, amikor a saját Forma-1-es autóimmal versenyeztem. 1967-ben Denny Hulme megszerezte a második egyéni világbajnoki címünket, mögötte én végeztem az összetettben, így pedig a konstruktőri címet is másodjára hódíthattuk el. Mindezt a Melbourne-ben készült ausztrál Repco motorokkal. Ez természetesen óriási siker volt. Nem hiszem, hogy bárki is meg tudná ezt ismételni” – mondta Brabham. A következő évben, ha hajszálnyival is, de alulmaradt csapattársával, Denny Hulme-mal szemben, később sorozatos sérülésekkel küszködött – a legkomolyabbat, egy bokatörést is ekkor, ’69-ben szerezte -, ám nem talált megfelelő pilótát maga helyett, így hosszabbított saját magával még egy évet (csapattulajdonosként ezt könnyűszerrel megtehette).

Utolsó győzelmét az 1970-es Dél-Afrikai Nagydíjon aratta 44 évesen, már tudta, hogy abbahagyja a versenyzést. Többségi tulajdonát eladta társának, az akkor még zöldfülű Bernie Ecclestone-nak, és hazatért szülőföldjére. Ausztráliában azután saját farmjával kezdett el foglalkozni, mindemellett felépített egy sikeres autókereskedelmi és egy légi közlekedési vállalatot azért, hogy segítse fiait versenyzői pályafutásukban. A versenysportban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a brit királynő 1976-ban lovaggá ütötte, így lett az egykori Black Jackből Sir Jack Brabham. A Nemzetközi Motorsport Szövetség is elismerte munkáját azzal, hogy 1990-től a Hallhatatlanok Csarnokában biztosítottak neki helyet.