Connect with us

Hirdetés

technokrata

Polgárháború a Red Bullnál

Garázs

Polgárháború a Red Bullnál

Pattanásig feszült a helyzet, ideje lenne megnevezni az első számú pilótát.

Szócsatától hangos manapság a paddock, a Red Bull egén dögkeselyűk köröznek. Istállón belül a hangulat legalábbis drámai, a csapatfőnök megkérdőjelezhető lépései válságba sodorhatják az alakulatot. Az ellenfelek is kóstolgatják őket, vércseként lecsapva a kínálkozó alkalomra. Ideje lenne hát megnevezni az elsőszámú pilótát.

Mert nem elég villámgyors autót építeni, de nem ám. Jól ismerjük a Red Bull történelmét, tudjuk, valóban messziről jöttek és küzdötték be magukat az élbolyba. Viszont úgy tűnik, a menetelés közben kihagyták a számításból az emberi tényezőt. Pedig már a tavalyi év is jól sülhetett volna el: a Newey által jegyzett remek technika és az energiaitalon tenyésztett Vettel remek párosnak bizonyult, ám a technika akkor megállította őket. Volt is nagy kapkodás és lám, az idei évben beindult az úthenger: zsinórban szerzett pole pozíciók – nagyjából mind -, jó versenyforma, esély a bukiknál. Aztán fék, ismét: az emberi tényező. Mert hiába a hangzatos kijelentések, hogy mindenki egyforma, ez Napóleon óta csak bullshit. Nincs egyenlő esély, vagyis csak addig, amíg valakiről ki nem derül, ő egyenlőbb. Mármint pontszakilag. És akkor arra építjük a csapatot. Normálisan. Mert ne legyenek kétségeink: ez borzasztó nagy üzlet, nem a pilóták szép szeméért vannak versenyben. A végső cél a konstruktőri diadal. Ha emellé a pilóta is győzni tud, csak szebbé teszi a sikert – de nem létkérdés.

Hiába övék a leggyorsabb autó, a ponttáblákat a McLaren vezeti

Ezt az alapigazságot nem ismeri fel a Red Bull. És a veszély valós, hisz’ más csapatoknál bőven volt példa arra, mi történik, ha nincs csapaton belüli sorrend, ha nem megfelelő módon kezelik a versenyzőket. 2007, McLaren, ismerős? Vagy Ferrari 2008, majdnem. Az ellentét ott feszül, mindkét pilóta a bőrén érzi. Vettel a nagypofájú, mint aki biztos a dolgában, és úgy is viselkedik, akár az első számú, holott eredményei alapján ez finoman szólva nem egyértelmű. Értem én, hogy ő a favorit, de ezt konstans bizonyítania kellene. Ezzel szemben Webber, a legjobb – tegyük hozzá luxus – másodhegedűs, teszi a dolgát szép csendben. Nem, Webber nem adja fel. Elszántan küzd márkatársa, Vettel, és szükség esetén az egész csapat ellen. Halk ausztrál módjára csak néha emeli fel a hangját, de akkor nagyon. Mint Törökországban, amikor a csodacsődör Seb ráhúzott az egyenesben. Webber tovakocogott sérülten, ám értékes pontokkal. Érdekes eset, és jól példázza a Red Bull erkölcsét: a vezetőség azon melegében Webbert hibáztatta a történtek miatt, majd a sajtó nyomására hirtelen változtatott véleményén – szimpla versenybalesetnek minősítve a történteket. Sokakban már akkor felmerült, hogy talán mégiscsak Vettel köré épül a csapat, és a német a kedvenc, aki mindenben előnyt élvez. Csak épp nem mondják ki. Csapatutasítás kizárva, ők tisztán játszanak.

Mint a következő dobásuknál: az RB Racing azt a vázat biztosította Webbernek – aki az elmúlt futamon repülőnek használta gépét – a szezon hátralévő részére, amit Vettel korábban kifogásolt, mondván azzal valami nem stimmel. A sajtó előszedte Christian Hornert, aki komoly magyarázkodásra kényszerült, sietve leszögezve, hogy ezzel semmiféle hátrányba nem kerül majd ausztrál pilótájuk. Ez akár igaz is lehetett volna, ha közben nem csúszik be egy újabb baki: leszerelték autójáról az új szárnyat, és Vettelnek adták Silverstone-ban. Horner a Brit Nagydíj után elmondta, hogy nem bánta meg döntését, de reméli, a következő versenyhétvégéken már nem kerül hasonló helyzetbe. Ha mégis erre kényszerülne, a jelen állás szerint Webbert illetné az elsőbbség. Na, akkor most hogy is van ez?

Megmagyarázzuk: szó sincs ellentétről, avat be a csapatfőnök: “Marknak ez már a negyedik éve a csapatnál, és jól tudja, hogy az istálló az eseményektől függetlenül próbálja mindkét versenyzőjét a rajtrács elejére juttatni. Ezt ő mindenkinél jobban tudja” – kezdte az autosport.com-on megszólaltatott Horner. “Természetesen le fogunk ülni egymással, hogy megbeszéljük a történteket, és ha szükséges, tisztázzuk a dolgokat. Régóta az F1-ben van, így tudnia kell, hogy egy sportolónak néha nehéz döntéseket kell hoznia. Az időmérő edzés előtt egy olyan helyzetben találtuk magunkat, amilyenben nem akartuk. Viszont Newey a jövőbeli fejlesztések miatt mindenképpen be akarta vetni az új alkatrészt, ezért történt a szárnycsere. A választás legtisztességesebb módjának az tűnt, hogy a világbajnoki pontverseny alapján döntsek, de remélem, hogy a bajnokság hátralevő részében hasonló eset nem fog velünk előfordulni. Ha mégis, akkor konzekvensen fogok eljárni, azaz Mark lenne a kedvezményezett.”

Vettel szerint is minden úgy jó, ahogyan van: “Nem akarok rosszat vagy bármit mondani másokról. A legfontosabb, hogy mindig tiszteljük a másikat. Tudom, hogy voltak versenyek, amikor mögötte végeztem vagy lassabb voltam nála, az okokkal is tisztában vagyok. Nem jelent gondot elaludni esténként, nincs ok aggodalomra.” Nos, Webber valószínűleg nem így vélekedik. Miután leintették a kockás zászlóval, kissé gúnyosan szólt be a csapatrádión: “Egy második számú pilótától ugye nem rossz ez a teljesítmény?!” Az ausztrál kijelentette: ha előbb tudja, hogy ilyesmik előfordulhatnak az istállónál, nem írta volna alá szerződéshosszabbítását…

Rég, tavaly készült róluk ilyen mosolygós kép

Ám Horner nem fél ettől: “Mark az egyik legfontosabb eleme a csapatnak, nagyszerű, hogy ő nyerte a Brit Nagydíjat. A leintés utáni mondatait nem veszem komolyan, hiszen feldúlt volt a szombati döntésem miatt, amikor leszereltük az új első szárnyat az autójáról. De mit tegyek, helyzet volt, és kettévágni nem tudtam az alkatrészt. Sokat tettünk érte, támogattuk a pályafutását. Nincs kétségem afelől, hogy amikor lenyugszik, ő is rájön erre, és be fogja látni, hogy egy csapatvezetőnek bizonyos esetekben döntést kell hoznia. Marknak érvényes szerződése van velünk a jövő évre, és egy olyan autót fogunk neki biztosítani, amivel nem csak futamokat nyerhet, hanem esélye lesz a világbajnoki cím megszerzésére is. Ezek alapján nem hinném, hogy elhagyna minket.”

Tény, a csapat autói a legjobbak voltak az idény elején, ennek ellenére a McLaren két világbajnoka, Lewis Hamilton és Jenson Button áll a pontverseny élén. Felismerve a helyzetet profitálnak a Webber, Vettel duó egyet nem értéséből. “Azzal lesznek elfoglalva, hogy kitalálják, miként másszanak ki ebből a helyzetből. Nálunk azonban jó kapcsolat van a versenyzők között. Egyesek ugyan próbálják másként beállítani, de jól kijövünk Lewisszal, szuper az együttműködés a csapaton belül. Arra koncentrálhatunk, hogy gyorsabbá tegyük az autónkat, mert nem vagyunk annyira erősek, mint a Red Bull ” – elemezte a helyzetet a címvédő Button az Autosport magazinnak adott interjúban.

Tíz futam után Hamilton 145 ponttal vezeti az egyéni tabellát, Button pedig 133 ponttal a második. A McLaren 278 ponttal áll az élen a konstruktőri rangsorban, a csapat előnye 29 pont az üldöző Red Bullal szemben.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés