Connect with us

technokrata

Felármentes új Opel Meriva

20100713105506.jpg

Garázs

Felármentes új Opel Meriva

A hét üzlete 2010/28.
Már megjelenésekor kedvezmény teszi csábítóbbá az egyedi ajtajú kisegyterűt.

Az új modellek kivétel nélkül többet tudnak az elődnél. Ritka azonban az olyan forradalmi újdonság, mint az Opel Meriva. Az egyterűbe minden elérhetőt belezsúfoltak az Opel fejlesztői. Másodlagos újdonság, hogy a karosszéria – magasságát leszámítva – minden méretében nőtt. A tömegmodellek sorába a Meriva hozza vissza elsőként a középről nyíló, “öngyilkosnak” becézett hátsó ajtót. Különösen fontos ez egy családi egyterűnél, ugyanis a hagyományos, előre nyíló ajtóknál jóval nagyobb, csaknem 90 fokos szögben nyílhatnak így az ajtók.

Könnyebb a beszállás, a gyerekülések és a gyerekek ki-be emelgetése is jóval egyszerűbb feladat. Az ajtók mellett temérdek egyéb “utasbarát” megoldás is került a Merivába: a hátsó ülések is tologathatóak, a hátsó ablakok a gyerekek kedvéért az elsőknél mélyebbre húzottak, és nem utolsósorban több tucat pakolórekesz várja az úti kacatokat. A frappáns kialakítás alapáras, opcióként sok egyéb mellett panorámatető vagy navigáció is szerepelhet.

Az új Meriva legolcsóbb változata 3 899 000 forint, ám 400 ezres árkedvezménnyel csak 3 499 000 forint. A kialakításával nem csupán elődjét, konkurenseit is lepipáló új Meriva így alig drágább a korábbinál.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek