Connect with us

technokrata

Szegény ember Priusa

20100617085124.jpg

Garázs

Szegény ember Priusa

BYD F3DM
2011-től európai offenzívára készül a kínai BYD, aztán irány Amerika.

A föld lakóinak 30 százaléka BYD akksit használ. Az 1995-ben alapított cég a világ legnagyobb akkumulátorgyártója, az autógyártásba 2003-ban szállt be, és napjainkban Kína legdinamikusabban fejlődő autógyára. Alkalmazottainak száma meghaladja a 130 ezret. Gyárai Pekingben, Xianban valamint Sanghajban és Shenzenben vannak, az utóbbi két városban folyik a kutatás és fejlesztés.

A cégre akkor kezdett a világ igazán odafigyelni, amikor a Warren Buffett birodalmához tartozó MidAmerican Energy Holdings 230 millió dollár értékben megvette a BYD 10 %-át. Amennyiben minden a tervek szerint halad, a BYD Co. (Build Your Dreams) lehet az első, környezetbarát és megújuló energiát felhasználó autókat értékesítő kínai autógyár az európai piacon. Frankfurtot szemelték ki az öreg kontinens meghódításának kiindulópontjául, és már létre is hozták a központjukat a német városban. A jövőben a Volkswagen AG-val közösen fejlesztenek hibrid és elektromos járműveket lítium-ion akkumulátoros meghajtással, és ugyanebben a bizniszben a Daimler is partnere a cégnek.

A 2008-as Genfi Autószalonon bemutatott Dual Mode hajtáslánccal szerelt F3-as modelljük sorozatgyártása és belföldi értékesítése a bemutatástól számított fél éven belül megkezdődött. Azóta történt eladásaik kormányzati hivatalok és vállalatok részére korlátozódtak, de idővel belátták, hogy az olcsó, hazai termékre nagy kereslet van nemcsak belföldön, hanem külföldön is.

A Dual Mode egy benzines és egy elektromos erőforrás kombinációjából eredő furfangos elnevezése a hajtásláncnak, az F3 modell pedig egy 2005-ös Toyota Corolla vonalait örökölte, ez nem titok. Az F3DM elektromotoros hajtással 100 km megtételére képes. A benzinmotorja egy 1,3-as, háromhengeres aggregát, ami az akku töltésébe is besegít, és persze a hajtást is átveszi, ha a töltöttség eléri a kritikus szintet. Ezzel egy időben a tetőablakba beépített napelem is besegít. Persze az olcsóság nemcsak a vételárnál kezdődik, ugyanis háztartási konnektorból 9 óra alatt teljesen feltölthető az akksi. Ettől olyan nagy sikerű a verda a messzi Keleten!

A beépített villanymotor 75 kW-os, ezáltal képes a 150 km/órás sebesség elérésére és a 10,5 másodperces gyorsulásra. A padló alá beépített 100 darab 3,3 Voltos, 120 Ah kapacitású vas akkucella 2000 feltöltést bír, azaz 600 ezer km megtételét bírja szuflával, ha kitart addig az autó. Itt is létezik gyorstöltés, ahol 10 perc alatt 50%-ra pumpálhatjuk a töltöttségi szintet, de ehhez a BYD speciális töltőhálózata szükséges. Áráról csak megközelítő értéket tudunk, eszerint fele annyiba kerül majd, mint a Toyota Prius.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek