Connect with us

technokrata

Könnyes búcsú

20100616085619.jpg

Garázs

Könnyes búcsú

Volt egyszer egy luxusadó, sokan szívtunk miatta.

Eltörlik a járművekre vonatkozó vagyonadót. Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára a minap sajtótájékozatón számolt be arról, hogy már idén tíz adónemet szüntet meg a kormány – csupán az egyszerűsítés kedvéért. Ezek közé tartozik a sokat vitatott, személygépkocsikra, illetve vízi és légi járművekre vonatkozó adó is. Az államtitkár szerint ezzel (és a többi törölt) adónemmel az a legnagyobb baj, hogy a beszedésével járó adminisztrációs költség nagyobb, mint maga az adóbevétel. Eddig 5500, járművekre vonatkozó bevallást kapott az adóhivatal, a befizetett adó összege 241 millió forint volt, ez azonban a mostani határozat után sem jár vissza az adófizetőknek.

Jelenlegi formájában 2010-ben vezették be a vagyonadót, amely az öreg, de erős autókkal járókat is sújtotta. Nem az autó értéke határozta meg ugyanis az adófizetési kötelezettséget, hanem a jármű motorjának teljesítménye. A 125 kW-nál, azaz 170 lóerőnél erősebb autók után kellett extra terheket leróni, függetlenül a jármű korától. 125 és 175 kW között (170-238 LE) a normál gépjárműadó dupláját, 175-200 kW-ig a két és félszeresét, míg 200 kW (272 LE) felett a háromszorosát kellett kifizetni.

Hát jó. Sokan befizettük a felét, vissza nem jár, a béka lenyelve. Fogjuk fel úgy, hogy ezzel is hozzájárultunk drága kis országunk felvirágoztatásához. Mondjuk közben csak nem tudom kiverni azt a fejemből, hogy inkább mások személyes gyarapodását segítettük elő, na mindegy. A szeptemberre esedékes második részlet csekkje mindenesetre már a kukában. Pardon, a szelektív hulladékgyűjtőbe szánt papírok közé. Boldogan összetépve. Pazar. De miért gondolom úgy, hogy ennek is meglesz a böjtje?

Kántor István



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek