Connect with us

technokrata

Minden új a Swiften

20100610153043.jpg

Garázs

Minden új a Swiften

Suzuki Swift 2010
Bemutatták a hazai gyártású Swift új, negyedik generációját.

Ünnepélyes keretek között, a kormányfő jelenlétében és aktív részvételével mutatkozott be Esztergomban a Suzuki Swift új generációja. Külsőre úgy tűnhet, hogy csak ráncfelvarrásról van szó, a műszaki részletek azonban elárulják, hogy modellváltás történt.

Elölről és hátulról sem változott sokat a Swift, persze kicserélték a fényszórókat és a hátsó lámpákat, az arányok viszont változatlanok maradtak – és az autó kedves alapkaraktere sem sérült. De meghízott: hosszúsága 90 milliméterrel nőtt, immár 3850 milliméter, szélessége 5 milliméterrel (1695), magassága 10-zel (1510) lett nagyobb.

Teljesen átdolgozták a padlólemezt, 50 millimétert nyújtottak a tengelytávon (2430), az első nyomtáv 20, a hátsó 15 milliméterrel lett nagyobb (1480/1485), vagyis még a jelenleginél is jobb kanyarstabilitásra lehet számítani. Egyetlen karosszéria-elemet sem vettek át a kifutó Swifttől, könnyebb és merevebb lett az új konstrukció, ultranagy-szilárdságú acélokat is használnak a gyártás során.

Belül teljesen átdolgozták a Swiftet, a középkategóriás Kizashit idézi a kormánykerék és a középkonzol is, az eddig a műszerfal tetején trónoló digitális kijelző a kilométeróra és fordulatszámmérő közé költözött. Nemcsak a hangulat, a felhasznált anyagok minősége is javult, a kategóriában eddig is kicsinek számító csomagtartót viszont csak néhány literrel sikerült növelni.

Nincs már 1,3 literes benzinmotor, a Splashből származó, továbbfejlesztett 1,2-es lesz az alap 94 lóerővel és ötfokozatú manuális váltóval. Ez éppen egy lóerővel múlja felül az 1,3-as motor teljesítményét, nyomatéka 118 Nm, átlagfogyasztása nyolc tized literrel veri az 1,3-asét, kereken öt liter száz kilométerenként. Szén-dioxid-kibocsátása 116 gramm, később lesz hozzá start-stop rendszer is.

Eltűnik az 1,5 literes benzinmotor, a Swift Sport 1,6-osa ugyanakkor megmarad, erre a modellre viszont még várni kell. Ellentétben a korábbi pletykákkal nem kapott Volkswagen-eredetű dízelmotort a Swift, a Fiattól származó 1,25-ös marad a kínálatban, immár részecskeszűrővel (Euro 5) és fél literrel (4,2) csökkentett átlagfogyasztással. ESP ezentúl nemcsak a Swift Sporthoz, hanem az 1,2-es benzineshez és a dízelhez is elérhető lesz. Árakat valószínűleg csak az őszi bevezetés során közöl a Suzuki.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő