Connect with us

Hirdetés

technokrata

Légkondi nélkül

Garázs

Légkondi nélkül

Itt a nyár, dolgozik az autóklíma. De mit tegyen, akinek nincs?

Számtalanszor hallottuk, hogy ne vegyünk autót klíma nélkül, mégis megvettük, megörököltük vagy kaptuk. Nyáron is be kell ülnünk, és ki kell bírnunk a dugót az M7-esen vagy a belvárosban. Hogy izzadunk, nem csak bosszantó, hanem sokszor veszélyes is: idegesebbek vagyunk tőle, a reakcióidő lassul. Hogy hogyan éljük túl ezt az időszakot, ebben szeretnénk segíteni néhány egyszerű tippel.

Kevés kellemetlenebb dolog van nyáron, mint beülni egy 50-60 fokosra hevült kocsiba, és nincs meg az a tudat, hogy néhány perc múlva kellemes hűvös dől majd a szellőzőrostélyokból. Ezért parkoláskor találjunk olyan helyet, ahova nem tűz a nap, a legjobb egy terebélyes fa alá. Ha a strandra érve nincs már árnyékos parkolóhely, nézzük meg, merre fog lemenni a nap, és válasszunk olyan helyet, ami ha csak később is, de védett lesz.

Sose induljunk útnak innivaló nélkül, és lehetőleg ne cukros, szénsavas üdítőt, hanem vizet vigyünk magunkkal. Hasznos lehet, ha otthon, a mélyhűtőben is tartunk mindig egy-egy palackkal, ami aztán indulás után még a legnagyobb hőségben is legalább egy órán át hideg marad. Igyekezzünk minél gyakrabban, kis kortyokban inni, az emberi szervezetnek ilyenkor nagyjából napi három liter folyadékra van szüksége.

Indulás előtt érdemes minden ablakot lehúzni, minden ajtót kinyitni, és néhány másodpercig átszellőztetni a felhevült kocsiszekrényt. Sokat számít a ronda és béna hővisszaverő, amit a szélvédőn hagyva sok fokkal alacsonyabban tarthatjuk a hőmérsékletet.

Aha, persze

A szellőzőt állítsuk legalább kettes fokozatra, irányítsuk a szélvédőre. Ez valamennyire mozgásban tartja a levegőt az utastérben anélkül, hogy a bőrünkre ömlene az egyébként forró légáram. Nyolcvanas tempó alatt a lehúzott ablakok segítenek ebben a legjobban, de autópályán ez a megoldás már működésképtelen.

Se állatot, se embert ne hagyjunk még rövid időre se a kocsiban, amíg mi beszaladunk a bankba, postára, kocsmába, de mi magunk se várakozzunk ott.

Ha ennek ellenére elegünk van a hőségből, utólag is beszereltethetünk klímát bármilyen autóba. Ez nagyságrendileg 250-300 ezer forintba kerül, és a majdani eladásnál nagyon sokat fog számítani. Vannak erre specializálódott cégek, akik kulturáltan, megbízhatóan alakítják át a járművet, kockázat nélkül.

Sehol egy árnyékos parkoló

A legnehezebben betartható tanácsot a végére hagytam. Akkor induljunk csak el a kritikus időszakban, 10 és 17 óra között, ha nagyon muszáj. Próbáljuk elkerülni azokat az útszakaszokat, ahol biztosan dugó várható, például ne péntek délután startoljunk a Balatonra, hanem keljünk szombaton kicsit korábban, és reggel nyolckor biztosan nem lesz egybefüggő kocsisor. De még ha van is, nem lesz olyan nehéz kibírni. És legközelebb ne vegyünk autót klíma nélkül, új kocsinál azon a 200 ezer forinton nem múlik semmi, a használtpiacon meg nincs igazi különbség az árakban.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés