Connect with us

Hirdetés

technokrata

Garázs

Vágytárgy

Mercedes SLS AMG
Mercedeseket vezetgettünk, s gondolatban elköltöttünk egy százast. Millióban.

Van úgy, hogy az embert sajnálatosan hidegen hagyja egy E-osztály, de még kabrióban is, vagy egy S 400 Hybrid. És a G 500, az SL 500, az ML 63 AMG is. Hogy mi kell ehhez? Nem – az autók, a szép és jó és különleges és drága és az átlagpógár számára elérhetetlen autók iránti közömbösség nem ér. A tudatmódosult állapot sem. A válasz kétszer három betű: SLS AMG. Bizony, őt is vezethettük a Mercedes-Benz Star Experience ügyféligéző programján, egy kis reptéri szakaszon, értő-féltő instruktorral a hónunk alatt.

Tetszik tudni: minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Vagy fordítva? Mindegy. Az tuti, hogy nem minden AMG SLS, de minden SLS AMG, így a következőkben maradjunk csak az SLS megnevezésnél, jó? Köszönöm. Tehát szaladhattunk egy szűk perces karikát az SLS-sel, hogy beleborzonghassunk, hogy nedveset álmodhassunk arról, milyen szuper is volna valóban megkergetni. Mert meg lehetne. V8-as, kézzel összebütykölt, 6,2 literes középmotor (amúgy 6,3 a hivatalos verzió és olyan, mintha elöl lenne a blokk), 571 LE, 650 Nm, 3,8 mp-es 100-as sprint, 317 km/h-s végsebesség, 7 fokozatú, stuttgartilag először bevetett duplakuplungos automatizált váltó a hátsó tengelyen önzáró diffivel (transaxle). A nyomatékóceán karboncsőben érkezik a motortól. A fék AMG, opciósan kerámiás, durva.

Még két számadat: az SLS üres tömege 1620 kg (ami bravúros, és az alumínium térvázas szerkezetnek köszönhető), gyári átlagfogyasztása 13,2 liter. Ez utóbbit gyorsan felejtsük is el, hiszen egy-két kövér gáz máris szánalmas elméletté degradálja. De milyen kövér! És milyen brutál hangélménnyel aláfestett! Különben ezernyi beállítási lehetőség, abszolút kiiktatható felügyelő elektronika, rajtprogram, miegymás. És sirályszárnyas ajtó, vagy harminc centis küszöb, nehézkes ki/beszállás, überalacsony üléspozíció (és súlypont), hátsókerék-hajtás, 19-20 collos malomkerekek speciális gumival, előbújó szpojler, stb.

Az SLS a Mercedes-Benz leggyorsabb autója. És megjelenésében is csúcs. Karbonbetétek itt-ott, bőr és alu, és hát a spéci ajtó, ami széltében nem helyigényesebb a hagyományos megoldásnál. De a felnyitásához sem kell garázst bővíteni vagy cserélni, már ami a német szabványt illeti. Esetleges boruláskor pirotechnikai patronok oldják a zsanérokat, és az ajtó egyszerűen lehúzható a helyéről. Ám nem muszáj tetőre rakni az SLS-t ahhoz, hogy újabb néhány milliót költsünk a javításra, mert bizonyos fényezésnél egy csöpp karcolás sem tüntethető el csak úgy magában – telibe kell fújni a teljes karosszériát, jaj.

Az SLS ára amúgy majd’ 55 millió forint. Ötöt már itthon is rendeltek belőle, és jó eséllyel újabb öt beszerzésére készülhet a magyar importőr – na ennél nagyobb problémájuk sose legyen. És akkor az illendőség kedvéért pár szóban a többiekről. Kipróbáltuk az E-kabriót – hátul is el lehet benne férni, manuális váltóval, 220 CDI-ként is hozza a prémium fílinget. Teteje 40 km/h-s sebességig nyitható és csukható. Az S 400 Hybrid finom és hatalmas luxusautó, megy, mint atom, csöndes, fejedelmi és benzinesként is kevesebbet fogyaszt a kategóriában megszokottnál.

Az SL roadster kinézetén frissítettek, a V8-as motor cukor. Erejében, járásában, hangjában és hangulatában is lenyűgöző. Az ML 63 AMG már egy más világ: fittyet hány a kor szellemére, és 510 lóerejével mindent és mindenkit elsöpör az útjából. S ha ez sem elég, hát továbbra is uralkodik a 30 esztendős G-osztály, a fenséges terepjáró rettenet dobozformájával, ízlés kérdése, de a többségnek vélhetően borzadványos belső dekorelemekkel, 500-asként, sportkipufogóval röfögő vaddisznóként. A legkívánatosabb benzintemetők egyikeként.

A Star Experience programban résztvevő potenciális Mercedes-vevő még biztonságtechnikai bemutatón ismerkedhet a megállásig fékező távolságtartó tempomattal, a holttérfigyelő és a pre-safe rendszerrel, ami ha úgy érzékeli, hogy balesetig fajul a vészhelyzet, korrigál, övet feszít, ablakot felhúz, vigyáz ránk. A környezettudatos csillagvásárló BlueEfficiency-csomagosan takarékoskodhat, vagy.

Vagy rögvest odakanyarintja a nevét a papír aljára, hogy aszongya kérek egy SLS-t. És/vagy egy SL-t kabriózni, egy ML-t vagy egy G-t síeléshez, terepre, tömegoszlatáshoz. Ha már a legendás 300 SL birtoklására vajmi csekély a sansz, modern Mercedesekre is elkölthető egy százas, millióban, akár több.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés