Connect with us

technokrata

Michelin vagy Avon?

20100430081129.jpg

Garázs

Michelin vagy Avon?

Vagy Pirelli?
Még nincs döntés, de szűkül a 2011-es F1-gumibeszállítói kör.

Ülésezett a FOTA, az F1-es csapatok érdekvédelmi szövetsége, azonban dönteni még nem döntött arról, hogy a távozó, japán Bridgestone helyét ki vegye át, mint a száguldó cirkusz 2011-es gumibeszállító partnere. Annyiban viszont előreléptek az illetékesek, hogy a koreai jelentkezőkből (Hankook, Kumho) és az olasz Pirelliből köszönik, de nem kérnek. Utóbbi képviselői mondjuk gyorsan jelezték közleményükben: tessék csak számolni velük, hiszen ők komolyan gondolják a visszatérést!

Az amerikai Cooper tulajdonában álló brit Avon mellett relatív olcsósága szól, míg a Michelin lehetséges érkezésével a költségek hiába rúgnának kétszeresére vagy akár háromszorosára is, a franciák szakmai renoméja sokkal veretesebb. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Michelin dobta be a 18-as felni ötletét, ami alapjaiban változtatná meg a jövő Forma-1-es autójának tervezését, képét, mindenét.

Sam Michael a Williamstől ferraris kollégája, Stefano Domenicali korábbi kijelentésével szemben nem hiszi, hogy a soros Spanyol Nagydíjig meglenne a határozat. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Michelin harcot, rivalizálást akar, legalábbis erről szólt a kampány.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek