Connect with us

Hirdetés

technokrata

Garázs

Merre mennek?

BMW hibridek
A BMW Innovációs Napon brutális hibridekkel ismerkedtünk.

Legyen elég erős, nyújtson élvezetes menetteljesítményeket, de azért a környezetet is kímélje. E három feltételnek biztosan megfelelnek a bajor autógyártó most bemutatott újdonságai.

Nem lehet mondani, hogy a BMW fejlesztői túlzásba vitték a lelkesedést a hibrid hajtásért, hiszen még a nagy konkurens Mercedes is lehagyta őket. Igaz, a csillagosoknak csak úgynevezett mild, azaz félhibridre tellett (az S-osztálynál), ami nem képes önálló elektronos üzemre. A BMW a csúcs 7-es sorozatban szintén ilyen technológiát valósít meg, ugyanakkor ott az X6, ahol viszont bevetették a teljes értékű hibridhajtásukat. Ezen a területen – a prémium szabadidő-terepjárók között – a Lexus az úttörő az RX-szel, talán éppen a japánok sikereit irigyelte meg a BMW.

Az X6 hibrid a korábbi modellekben alkalmazott fékenergia-visszanyerős rendszerének mintegy 25-szörösét képes visszatermelni a nagyteljesítményű, 2,4 kWh kapacitású akkumulátorba

Az új BMW ActiveHybrid X6-ot a világ első teljes hibrid Sport Activity Coupé modelljének hirdetik, bármi extrát jelentsen is ez a szóösszetétel a „szabadidőautó”-hoz képest. Fogták ezt a hatalmas vasat, és 4,4 literes V8-as, duplaturbós benzinmotorja mellé két elektromos szinkronmotort csatoltak, s mindkettőt a hétfokozatú automataváltó házába tették. Alapesetben egyikük a hajtásba segít, a másik pedig a nikkel-metálhidrid akkumulátorokat tölti, de ha igény van rá, képesek együtt is az autó mozgatásáért dolgozni. Az összteljesítmény meggyőző: 485 lóerővel és 785 Nm nyomatékkal szolgálják ki a sofőrt. Sportgépekhez illő az 5,6 másodperces 100 km/órára gyorsulás, viszont – bár a bemutatón alapvetően az ülésbe préselős sprintekkel akarták elkápráztatni az újságírókat – igen kedvező a fogyasztás: a hagyományos V8-as kivitelhez képest körülbelül 20 százalékos spórolást lehet elérni, ez számokra lefordítva 9,9 l/100 km-es átlagértéket jelent.

A teljes értékű hibridrendszer ütőkártyája, hogy képes tisztán elektromos árammal menni. Ha az akkuk töltöttségi állapota megfelelő, és a pilóta is megelégszik a nem túl dinamikus gyorsulással (vagyis nem provokál, és nem nyom nagy gázt), meg tud tenni 2,5 kilométert csak elektromotorjaira és telepeire támaszkodva. Ilyenkor a csúcstempó 60 km/óra lehet, e felett ismét belép a benzines. Az üzemmódváltás természetesen teljesen automatikus, legfeljebb onnan érzik az utasok, hogy felmorajlik vagy elnémul a V8-as. Magáról a rendszer működéséről egy folyamatábra is tanúskodik, amely a központi kijelzőn jelenik meg.

A hibrid terepes kívül extra fényezésével (csak ehhez és a 7-es hibridhez adják a „Bluewater” metálkék színt), a motorháztetőre faragott domborulatával, a 19 colos, légellenállást csökkentő felnijeivel és a kaszni több pontjára felvésett „ActiveHybrid” felirataival tűnik ki a tömegből.

Hatalmas bogárra emlékeztet. Az X6 ActiveHybrid a világ legerősebb sorozatgyártású hibridje. Az X6 és a 7-es sorozat hibridváltozata is több mint 29 millió forintért kelleti magát

Ne menjünk el szó nélkül a 7-es hibrid mellett sem. A csúcskategóriás limuzinban szintén a 4,4 literes, duplaturbós benzinmotornak jutott a főszerep, s ehhez tesznek még egy váltakozó áramú, háromfázisú elektromos szinkronmotort, amely a váltóházban dolgozik. Együttesen 465 lóerőt és 700 Nm nyomatékot állítanak elő (az elektromotor önmagában 20 lóerőt és 210 Nm-t), nem meglepő, hogy valóban hátbavágós (még az X6 hibridnél is acélosabb) gyorsulásra sarkallható a nagy batár: csupán 4,9 másodperc kell 100-ig! Fogyasztásban is jobb, mint a testvér, 9,4 l/100 km átlagot érhet el, így 15 százalékkal kevesebbet kér a benzines, V8-as 7-esnél.

Mint az elején írtuk, ez a típus nem képes önálló elektromos üzemre, de például arra igen, hogy fékezéskor áramot termeljen, amit aztán a csomagtéri töltéstárolóban el is raktároz. Az elektromos erőforrás alapvetően csak „besegít”, mint siklóernyősnek a hátára szerelt motor: főként indulásnál és gyorsításnál ad extra energiát, s emellett még önindítóként is funkcionál.

Öt másodperc alatt százon

A BMW a hibridekkel képzeli el a jelent, de már jó ideje töri a fejét a közeli és távoli jövőn: a hidrogénhajtásban bízik, ezt fejleszti több mint 30 éve, ám hogy azt végül milyen formában valósítja meg nagy szériában, egyelőre titok.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés