Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hirvonen felkötheti

Garázs

Hirvonen felkötheti

Péntektől vasárnapig Törökországban turnézik a WRC, a szezon negyedik versenyének alapkérdése a szokásos: elveri-e valaki Loeb mestert?

A svéd, havas nyitányon még a konstans trónkövetelő finn Mikko Hirvonen (Ford) nyert, azóta viszont – mexikói és jordán murván – alaposan visszavágott neki a lassan egy örökkévalóság óta regnáló, hatszoros világbajnok Sebastien Loeb (Citroen). Szóval az ugyancsak murvás Török ralin (23 szelektív, 358 gyorsasági km) Hirvonen számára rettenet fontos, hogy a francia előtt végezzen és lehetőleg minél nagyobb különbséggel. Jelenleg 25 pont, azaz egy teljes győzelmi előnye van a statisztikailag minden idők legjobbjának számító extornásznak, el is kezdhet spórolni, ha úgy gondolja…

Ahogy az első három, úgy a törökországi mérkőzés is új a tavalyi naptárhoz képest. A helyszínben is történt változás, hiszen Kremertől jócskán északabbra, Isztambul „felett” megyen majd a száguldozás. És tavasszal, nem ősszel. Egyébként nem is csak murván, mert két gyorsaságit aszfaltra vittek a tréfás szervezők.

Kimi, Seb, most még (?) két külön liga

Loebön és navigátorán, Elenán kívül még négy páros csücsül C4 WRC-ben, és mind azért (is) iparkodik, hogy nyíljon az olló a Fordokkal szemben. A spanyol Sordo, a norvég Petter Solberg és a francia Ogier is dobogós álmokat kerget, az F1-ből átrándult finn Räikkönen pedig folytatná a Jordániában elkezdett, pontszerzésben is megnyilvánuló tapasztalatgyűjtést.

Fordék élharcosa, Hirvonen közben naná, hogy feni a fogát, kötögeti föl a gatyát, fő támasza honfitársa, a szintúgy villámgyors (csak gyakran hibázó) Latvala. A többi, megannyi Focus WRC-vel induló egység nemigen képes érdemben beleszólni a gigászok küzdelmébe. Ken Block látványautózó barátunk meg inkább marketingileg, celebileg ralizik (kábé mint Räikkönen).

Hogy most is lesz-e olyan (mit szépítsük) gusztustalan, mégsem szabálytalan taktikázás, mint amivel a homokpartin szembesültünk? Biztosan. A pilóták, csapatvezetők, utólag mindenki lenyilatkozta, hogy szerinte sincs ez így rendben, csak hát…

A vb állása egyéniben (élmezőny):

  1. Loeb/Elena (Citroen) 68
  2. Latvala, Anttila (Ford) 43
  3. Hirvonen, Lehtinen (Ford) 37

A vb állása csapatban (élmezőny):

  1. Citroen WRT 101
  2. Ford WRT 87
  3. Citroen Junior 48



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés