Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szövetségi politika

Garázs

Szövetségi politika

Összejött a Nissan, a Mercedes és a Renault
Stratégiai együttműködést kötött egymással két konszern, aminek eredményeképp francia/japán és német autógyártó dolgozik együtt 2010-től.

A megállapodás keretében az egyik legfontosabb új termék talán az új miniautó-generáció lesz: a két vállalat a következő smart fortwo és az új Renault Twingo tervezési munkáit együtt végzi, de a hagyományos, belsőégésű motoros kivitelek mellett az elektromos hajtású változatok fejlesztését, valamint a smart és a Twingo modellcsaládok kibővítését is közös célként jelölték meg.

A szerződés másik része a hajtásláncokra vonatkozik: a különböző márkák nemcsak osztoznak majd egymás motorjain és sebességváltóin, de közös munkába is kezdenek: személyautókhoz és kishaszonjárművekhez egyaránt készül majd új hajtásrendszer. A megállapodás eleme, hogy a Mercedes motorjaiból „csemegézik” a Nissan luxusmárkája, az Infiniti, míg a Renault-Nissan szövetség saját dízel erőforrásai bekerülnek a Mercedes Vito motorterébe. Bár a kishaszonjárművek területén mindkét óriás önállóan is sikeres, az együttműködést ebben a szegmensben is fontosnak tartják. A megállapodás értelmében a két vállalat egyszeri, 3,1 százalékos részvénycsomagot vásárol új partnerétől. 



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés