Connect with us

technokrata

Kötelességtudat

20100410073127.jpg

Garázs

Kötelességtudat

Nissan Qashqai és Qashqai+2 frissítés
Sikerük folyamatosan növekszik, a most hároméves Qashqai és a feleennyi idős Qashqai+2 frissítése mégsem maradt el.

Megjelenése, azaz 2007 márciusa óta több mint félmillió vásárlót győzött meg a Qashqai, ráadásul 80 százalékuk elsőként vásárolt Nissant. A hároméves modellfrissítés nem maradhatott el, de a Nissan dizájnerei épp csak annyit nyúltak a karosszériához, hogy a terepjárós megjelenésű ötajtós semmit se veszítsen szexepiljéből. A Qashqai leheletfinom újításai leginkább az orr-résznél érhetők tetten. Újak a fényszórók, átrajzolt a hűtőmaszk és a lökhárító is, domborúbb a gépháztető. Hátul csak a szériát alaposabban ismerők szúrhatják ki a változásokat, a hátsó, immár LED-es lámpának a háza változatlan, a búra azonban új rajzolatú. Módosult a csomagtér-ajtó tetejénél formált légterelő. Új a padlólemez alsó burkolata is, a kisebb légellenállás a fogyasztást és a menetzajt is csökkenti.

A 4,33 méter hosszú Qashqai és a nála 21 centiméterrel hosszabb Qashqai+2 motorpalettája továbbra is 1,6 literes, 115 lóerős és 2,0 literes, 140 lóerős benzinest, valamint 1,5 literes, 106 lóerős és 2,0 literes, 150 lóerős, részecskeszűrős turbódízelt szerepeltet. Csak a belépő benzines váltója öt-, a többieké mind hatfokozatú. A kétliteresekhez automataváltó, a benzinesnél fokozatmentes, a dízelnél hatfokozatú, bolygóműves, is rendelhető, az elsőkerék-hajtás helyett 650 ezer forintért háromállású, tisztán elsőkerék-hajtásra, automata és fix összkerék-hajtásra is kapcsolható hajtáslánc is kérhető. A kedvezőbb légellenállásnak köszönhetően mindegyik verzió fogyasztása apadt, újdonság a Qashqai 1.5 dCi Pure Drive, mely még tovább csökkentett légellenállásával, alacsonyabb gördülési ellenállású gumiabroncsaival és hosszabb váltó-áttételezésével 4,9 liter/100 kilométer vegyes fogyasztást és 129 gramm/kilométer szén-dioxid emissziót ígér.

Láthatatlanok a Qashqai legfontosabb belső frissítései, azaz az új zajszigetelő betétek. A friss kárpitok egy része világos tónusú, az immár piros mutatós, élénk fehér számaikkal a korábbiaknál jobban olvasható műszerek látványos krómgyűrűkbe kerültek. A már itthon is kapható frissített Qashqai dízelmotorosai különleges, zajtaszító szélvédőt kapnak az igencsak gazdag, mindenképp hat légzsákot, menetstabilizáló elektronikát, légkondicionálót, elektromos ablakokat és tükröket, valamint kormányról kapcsolható, MP3-olvasós CD-rádiót és Bluetooth kihangosítót is nyújtó alapfelszereltséggel. A Qashqai mindezekkel és az 1,6 literes benzinmotorral 4 990 000 forinttól, az alapáron panorámatetős Qashqai+2 kereken félmillióval drágábban kapható. Pluszpénzért sok egyéb mellett friss 17 vagy 18 colos alufelnikkel, navigációval és kétféle bőrkárpittal is csinosíthatók.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek