Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyen lesz a parkolás!

Garázs

Ingyen lesz a parkolás!

…júliustól ingyenes lesz a parkolás a fővárosban, ha nem módosít rendeletet az új kormány? Ön szerint is politikai érdek a régi jó működtetés?

No, tippeljünk, mi lesz itt nyártól! Én helyre-tétre-befutóra teszem azt, hogy bizony nem lesz közlekedési káosz, azaz az alkotmánybírósági döntés dacára (hogy tudniillik az eddigi fizetési rendszernek jogalapot adó törvényt megsemmisítették) júliustól továbbra is fizetni kell majd a parkolásért. Lesz még itt mutyi a háttérben, hirtelen leakasztanak valahonnan egy idevágó szabályt, ami alapján marad minden a régiben. Minden pártnak érdeke a további működtetés, hiszen az önkormányzatoknak és – akár kimondjuk, akár nem, szinte biztosan – a politikusoknak is csurran-cseppen az utóbbi években elhíresült parkolási cégek bevételeiből.

Azt mondják a hozzáértők, hogy az új kormánynak az első ülésén döntenie kellene a jogszabály módosításáról, különben keresztet vethetnek a budapesti fizetős parkolásra. Még a rohamtempós döntést sem tartom kizártnak, bár inkább a fentebb említett trükkös változatban hiszek. És abban is biztos vagyok, hogy a díjak csak tovább emelkednek, miközben a szolgáltatás színvonala (új, bankkártyát elfogadó automatákkal, végre valóban egységes rendszerrel) nem nő majd…

Vollner Károly
szerkesztő



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés