Connect with us

Hirdetés

technokrata

Garázs

Hiánypótló

A tetszetős külsejű SUV korábban csak benzinmotorral volt kapható, amelynek lenyűgöző teljesítményét beárnyékolta a kétségbeejtő fogyasztás, ezért nem is volt kelendő cikk itthon. A hiányt a frissített lemezek alá szerelt kettőkettes dízel pótolja.

Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Magyarországon a szabadidőautók kétharmada dízel aggregáttal talál gazdára, érthető – gazdasági – okokból.

A CX-7-est Észak-Amerikában vezették be még 2006-ban, majd ezt követően terjesztették ki az eladásokat Japánra és Európára. Az első verzió, két éves pályafutása alatt, 165 000 eladott darabszámmal és tíz elismerő díjjal (USA, Japán, Oroszország, Chile és Indonézia) sikeres premiert tudhatott magáénak. Azóta világszerte 190 ezer darabot adtak el a modellből, ebből Európában csupán 30 ezer talált gazdára. Itthon is mindössze 185 darab kelt el belőle a 2007-es megjelenése óta. Ebből egyértelműen kiderül, hogy Európa nem volt vevő a nagyétvágyú 260 lóerős benzinesre, mi magyarok pláne nem.

A facelift-fejlesztéseket a Mazda brand erősítése motiválta. Ennek tükrében a vezetési élmény fokozására, a környezettudatosságra és a biztonságra fókuszáltak. Az európai igényeknek megfelelően új fejlesztésű MZR-CD 2.2 dízelmotor egy különleges katalizátorral egészül ki, melynek 15 literes tartályát a csomagtérbe kellett eldugni. A katalizátor AdBlue adaléka egy feltöltéssel 20 ezer kilométer megtételére elegendő, ezáltal az autó megfelel az EURO 5-ös környezetvédelmi normáknak.

A külső és belső újításokkal a prémium jelleget akarták erősíteni, ennek ellenére a műszerfal leglátványosabb elemét – a navigációs kijelzőt – nagyon szűkre szabták és távolra helyezték. Idővel hozzá lehet ugyan szokni, de a kategóriatársak ezt a szolgáltatást egy kicsit látványosabban kínálják.

A külső motívumok közül a ködlámpa, a sportosabb légbeömlő, a több krómdíszítés és a nagyobb felni árulkodik a ráncfelvarrásról. Egyébként a bevált külső formavilágot nem kellett túlzottan átszabni, hiszen a vásárlóknak ezzel az égvilágon semmi bajuk nem volt, sőt!

Az autó belsejében viszont már több olyan dologgal is találkoztam, amelyekre a csalódottságom miatt úgy néztem, mint gyújtogató a vizes szalmára. Az opcionális kulcsnélküli indítás a luxus érzetét keltette bennem egészen odáig, amíg meg nem láttam a kormányoszlop tövében a bumfordi indító tekerentyűt. Amikor szembe találtam magam vele – bevallom – kis híján elsírtam magam, mert az a micsoda leginkább a régi olajkályhák kapcsolójára emlékeztetett . Itt gyorsan hozzá kell tennem, hogy ami nekem nem jött be, az lopásbiztonság szempontjából előnyös lehet, mivel ez a rendszer megnehezítheti a kocsi törvénytelen megszerzését.

Az új CX-7-es volánja a világ talán legbonyolultabb kormánykereke. Kis ismerkedés után meg lehet szokni ezt is, de azt nem igazán értem, hogy a tempomat kezeléséhez miért van szükség hat kezelő gombra – ha akár eggyel is több lett volna rajta, úgy éreztem volna magam, mintha köbüki kezelőpultjánál ülnék.

A gyári navigációs berendezés hibátlanul működik és ami a legfontosabb, hogy állítólag itthon sem téved majd el. Jól választott útvonalat, jókor szólalt meg, nem hibázott. Az SD-kártyán alapuló térinformatikai alapanyagot a Navteq szállította hozzá. A kijelzője lehetne valamivel nagyobb de nem tükröződik a képernyője, a színei pedig gyönyörűek.

Na nem baj, gondoltam, majd a 173 lóerő kompenzálja a fenti hiányosságokat. Miután több nap is eltelt és kiigazodtam a kapcsolókkal zsúfolt műszerfalon, túltettem magam azon, hogy nekem kell sebességet váltanom, valóban kárpótolva éreztem magam a dízelmotor teljesítménye miatt. A világos színű bőrbelső is levett a lábamról, mert kimondottan illik ehhez az autóhoz.

A helykínálat elől bőséges, hátul is elegendő, talán csak a hátsó fejtér az amivel probléma van, de ezt csak a 185 felettiek érzékelik.

Ránézésre nem gondoltam volna, hogy az autó önsúlya alulról karcolja az 1,9 tonnát. A benzinesnél több mint hetven kilóval nyom többet az állandó négykerék-hajtás részegységei és a csomagtartóban rejtőzködő SCR (Selective Catalyc Reduction) tartály miatt.  Ehhez képest a motor nagyon dinamikusan mozgatja ezt a Godzilla-súlyú kasztnit, sőt a fogyasztását is mindenki csak dicsérheti.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés