Connect with us

technokrata

Magyarországra jön a Super Seven

20100217130356.jpg

Garázs

Magyarországra jön a Super Seven

Márciustól nálunk is megvásárolható lesz a legendás angol Caterham sportautója. Elsőként az EU5-normának megfelelő típusok érkeznek, de természetesen az angol piacra gyártott összes modell elérhető lesz, így nem csak bal-, de jobbkormányos változatok is megvehetők.

Az 500 kg-nál könnyebb apró kétüléses sportautók, amelyeket az angol manufaktúra gyárt úgynevezett kit-car, épített autók, így nemcsak kész autóként, de dobozban, alkatrészek darabjaiban is megvásárolható, amelyekből a tulajdonos végül maga építi össze saját autóját.

Ha úgy vesszük, a Super 7 ötvenhárom éve tartó legendája határos a csodával. Colin Chapmant, a Lotus alapítóját ugyanis kizárólag a versenyzés érdekelte, a vevőket kötelező nyűgnek tekintette, akik arra kellettek, hogy finanszírozhassa a mániáját. Chapman úgy vélte, hogy egy sportkocsi akkor a legjobb, ha a verseny megnyerése utáni másodpercben darabjaira hullik. Ha ez nem így történik, akkor túl sok volt a tartalék a gépészetben, vagyis sok túlsúlyt hurcolt, tehát nem volt annyira versenyképes, mint amennyire lehetett volna.

A hozzánk is érkező modellek motorpalettája a Roadsport 120 nevű alaptípussal kezdődik, amelyben egy 120 lóerős, 1,6 literes Ford-motor dolgozik, végsebessége 190 km/h, átlagfogyasztása pedig mindössze 5,2 liter. A bestsellernek számító Roadsport 175 kétliteres Ford Duratec motorja 175 lóerős, végsebessége óránként 208 km. Az R300-as túragép 6 sebességes kézi váltóval készül. Valamennyi modell továbbfejleszthető, az autók teljesítménye akár 260 lóerőig is növelhető.

Áprilistól azonban nemcsak megvásárolni, de bérelni is lehet az világ talán legtisztább sportkocsi-párlatát. A Roadsport 120 dobozban nettó 5,5 millió forintba kerül, összeszerelve 7,2 millió kérnek érte, az R300-ért viszont már több mint tízmilliót kell letenni.



Szólj hozzá!

További Garázs

Technokrata a Face-en

Tesztek