Férfiasabb én

Alapból 17-es, opciósan 18-as pimpfelnik peres gumikon, sötétített üvegek, ezüstös tetősín és kilincsek, jó kis fekete lakkozás – és az eleve robusztus Qashqai máris „kinéz valahogy”. Divatos városi terepjáró, akármekkora képzavar is ez. És a nőknek is bejön, naná.

Lassan, illetve nem is olyan lassan eljutunk oda, hogy a crossoverek, a kategóriákon túlnyúló, azokat ötvöző, különcnek, öszvérnek, bárminek is tűnő és tartott modellek sem hatnak extrának. És akkor ennek szellemében ez az amúgy pofás Nissan sem nagy szám. Jön is a facelift hamarost.

A Qashqai eddig is igényes anyagokból ergonomikusan, okosan összerakott és jól felszerelt autónak számított. Az I-Way csomag alupedáljai és a piroscérnás varrása megint csak a férfiember sportszívére hatnak, a Nissan Connect cuccról később. Elöl szépen van hely, két felnőtt vagy két gyermekülésbe göngyölt lurkó hátul sem panaszkodhat. A csomagtartó 410 litere elég, a raktér könnyen pakolható és nyilván bővíthető. A motoros árnyékolós panorámatető szuper hangulatjavító. Lehetne szőrözni, szájat húzni, nagyon nem érdemes. Jó a Qashqai bele, és a későbbiekben további előnyeiről is értekezünk.

Az I-Way szint a harmadik a sorban, a csúcs Teknához képest „csak” intelligens kulcsot és Bose hifit nem ad. Viszont a középkonzolba költöztetett érintőképernyős navigációs és audiorendszer klassz. Tolatókamera is jár hozzá. A térkép SD-kártyán át frissíthető, a zene bármilyen kütyüből is szólhat, szóval nagy az öröm. A többi olyan, elvárt szolgáltatás is kipipálva, mint kétzónás automata klíma és társai.

Motorikusan sem gyenge

Akinek 1,6-os benzinese van, tudomásunk szerint elégedett vele (nyilván pszichésen, önigazolva is). Viszont ez a kétliteres egészen kiváló és korszerű darab. Erős, szeret forogni, és ugye semmi traktorhang. Meglepően jó.

Ha ezidáig lelkendeztünk, most visszatérünk a földre, hiszen ebben a versenyszámban a Qashqai nemigen brillírozik. Váltója nem feltétlen rossz, de a jó az nem ilyen. Legalább hatfokozatú, logikus kiosztású. És hát a futóművet is dicsérhetjük, már ha az őszinteség a lényeg. Mert a lelketlen kormányon át valóban billegős, bizonytalan és minden, csak nem kanyarvadász – ahogy ezt a nép gondolja egy magas építésű, terepesnek látszó tárgytól. A malomkerék sem túl komfortos a háborús magyar utakon.

A mindennapokban segít, mert a magas építés jó ki- és a forgalomra rálátást is biztosít, a parkoláshoz a tolatókamera nyújt támogatást. Fordulóköre nem vészes, a bevásárlás szatyrait nyeli, mint kacsa a nokedlit (?). A kuplungolás nem fárasztó (automatapártiak CVT-vel is rendelhetik), a fulladásveszély benzinesen minimális, a nem Bose hifi elfogadható, a klíma gyors. A navigáció is. Az ezernyi apró és nem annyira apró használati tárgyat is van hová pakolni. Minden rendben.

Mint a többség esetében, úgy itt is felhozható, hogy fölösleges. Fölöslegesen nagy, fölöslegesen felszerelt, fölöslegesen puccos. Na de mégsem a Trabant 601-esek korát éljük. Ja, és az összkerékhajtás nem alap, súlyos 650 ezerért mérik. Kell? Kellhet (lásd ilyesmi telek méternyi hóval, csúszós utakkal).

Kisebb családot mindenestül elvisz A-ból B-be kvázi kényelmesen, vidáman és divatosan, még ha B szörnyű messze is van (messzebb, mint a Balaton). Közepes motor- és menetzajjal, testbarát ülésekkel, a már többször citált szórakoztatóelektronikai kavalkáddal. És tempomattal!

Na ja, hosszú távon a dízelé a pont, de egyébként (a hidegindítás utáni csúnyán hosszú fagyos percekről elfeledkezve) városban is. Mármint fogyasztásilag. Meg hatótáv meg minden.  Nem eszik irreálisan sokat. Amennyit egy kétliteres, bővérű benzinmotor szokott. Városban 11-12 litert, autópályán sem sokkal kevesebbet. Nem sietve, országúton andalogva 8-cal is beéri.