Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az eddigi legdinamikusabb Volvo

Garázs

Az eddigi legdinamikusabb Volvo

A Volvo latin szó, azt jelenti: “gördülök”. Mielőtt ez a szó 1927-ben felkerült az első Volvo autóra, golyóscsapágy márkanévként szolgált. A svéd gyár mai célja már több mint egyszerű gördülés, az S60 vitrinjébe ?A kategória legnagyobb példányszámban eladott autója? című serleget szeretnék betenni.

Az S60-ast alapvetően a legsportosabb Volvónak szánják, de azoknak a vásárlóknak sem akar csalódást okozni a cég, akik inkább kényelmet várnának a márkától. Épp ezért kétféle futómű-hangolással készül az új típus: Európában a feszesebb Dynamic az alapértelmezés, a kényelmesebb Comfort beállításokat külön kell majd rendelni, míg Ázsiában és Észak-Amerikában épp fordított lesz a helyzet.

Sok meglepetést nem tartogat az S60, a vevők a szokásos volvós letisztultságot kapják majd. Peter Horbury, a Volvo formatervezési igazgatója szerint az új S60 esetében a formatervező gárda  teljesen elengedhette magát és keményebb formákvab is gondolkodhattak.Ennek eredménye a sportos megjelenés.

A Volvo két említésre méltó újdonsággal próbálja vonzóbbá tenni az S60-ast. Az egyik a gázolás-megelőző rendszer, amely igyekszik akár a vezető beavatkozása nélkül is állóra fékezni az autót, ha valaki elé lép, hogy ezzel megmentse a gyalogosokat. A másik újítás, a Corner Traction Control sokkal inkább tempós vezetésnél hasznos: az ívbelső kerekek finom fékezésével szűkebb kanyarvételt tesz lehetővé, illetve mérsékli az autó alulkormányzottságát.

Az új S60-ast először a Genfi Autószalon közönsége láthatja élőben, de a forgalmazás megkezdésére sem kell túl sokat várni: állítólag már a nyár elejére megérkeznek az első példányok az európai kereskedésekbe. A típus gyártása Belgiumban, a Volvo ghenti üzemében folyik majd, és a gyáriak évi 90 ezer példányt szeretnének eladni belőle.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés