Connect with us

technokrata

Kiderült, melyek a legszerethetőbb munkahelyek Magyarországon 2018-ban!

FrissInfo

Kiderült, melyek a legszerethetőbb munkahelyek Magyarországon 2018-ban!

Kiderült, melyek a legszerethetőbb munkahelyek Magyarországon 2018-ban!

A Szerethető Munkahelyek Díj 2018-ban azt a 100 kis- és közép-, valamint 25 nagyvállalatot jutalmazza, amelyek őszintén elmondják, miért is jó náluk dolgozni.

Az értékelések alapján a legszerethetőbb munkahelyek állatbarátok, és lehetőséget teremtenek az irodán kívüli munkavégzésre is.  A legjobbak közé került cégek túlnyomó része szoftverfejlesztéssel foglalkozik, méretét tekintve pedig klasszikus kisvállalkozás.  Bár a legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, ugyanakkor a vidéki cégek is bekapcsolódtak a versenybe: az ország minden szegletéből érkeztek nevezések, összesen 45 városból.

 

A Dreamjo.bs másodszorra is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. A KKV-k mellett, idén már a nagyvállalatok is pályázhattak a versenyre, így minden szerethető munkahely felkerülhetett a térképre cégmérettől függetlenül és hírük eljuthatott a jobb munkahelyről álmodókhoz. A díj ehhez egy olyan ingyenes platformot nyújt, amelyen minden nevezőnek lehetősége volt kreatívan és őszintén bemutatkozni szavazóinak. A tavaly is több száz indulót megmozgató versenynek idén országszerte közel 700 vállalat indult neki, arról pedig, hogy közülük melyek kerüljenek a top 125 közé, több mint 20.000 szavazat döntött.

Az önkéntes zsűri azokat a cégeket találta a legszerethetőbbnek, ahova a kollégák bevihetik házi kedvencüket, ahol van lehetőség a táv- és otthoni munkavégzésre, illetve amelyik támogatja a munkával és a családdal töltött idő egyensúlyának megőrzését. Ezeken felül azokat a cégeket értékelték magas pontszámmal, amelyek részletgazdagon mutatkoztak be a versenyben való részvételhez kitöltendő munkáltatói profiljukon.

„A munkavállalók nagyra értékelik, ha egy cég hitelesen kommunikál magáról. Ez csaknem lefelezi a munkatárs-keresés költségeit. A versenyhez használt profilokat úgy dolgoztuk ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben tudják bemutatni magukat.”

 – számolt be Balogh- Mázi Mária, a DreamJo.bs ügyvezetője.

Arról, hogy ez mennyire sikerült, a szavazáson túl idén egy „Dolgoznék itt” gomb segítségével is nyilatkozhattak az érdeklődők minden nevező cég profilján. Az újítás segítségével így több száz leendő munkavállaló kerülhetett a szerethető cégek virtuális „kispadjára”, ahonnan első kézből értesülhetnek a munkalehetőségekről.

A top 125 közé került munkahelyek többségében szoftverfejlesztéssel foglalkoznak, de második helyre idén felzárkóztak a kommunikáció- marketing területen tevékenykedő vállalkozások. A tavalyi versenyhez hasonlóan a legjobbak közé főként az 50-nél kevesebb főt foglalkoztató kisvállalkozások kerültek. A 2017-es győztesek 85 százaléka gondolta úgy, hogy idén is megméretteti magát.

Néhányan 2018 legszerethetőbb munkahelyei közül:

  • Bátor Tábor Alapítvány – ahol életeket változtatnak
  • A38 hajó – ahol a Duna hullámain teremtenek kulturális értéket
  • Mol Limo – ahol a fenntartható fogyasztói gondolkodást terjesztik
  • Nanushka – ahol fontos az egyéniség felszínre hozása a csapatban és a termékeken keresztül is
  • Starbucks – ahol egy kávé mellett minden lehetséges

A díjazott cégek teljes listája a www.szerethetomunkahelyek.hu weboldalon megtalálható.

A verseny még nem ért véget, hiszen a november 15-i ünnepélyes díjátadón a szakmai és média zsűri 10 szakmai különdíjat és értékes nyereményeket oszt ki Magyarország 125 legszerethetőbb vállalkozása között.

További FrissInfo

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom