Connect with us

Hirdetés

technokrata

A 2019-es CES kiállítást az LG elnöke és technológiai vezetője nyitja meg

Esemény

A 2019-es CES kiállítást az LG elnöke és technológiai vezetője nyitja meg

A 2019-es CES kiállítást az LG elnöke és technológiai vezetője nyitja meg

Dr. I.P. Park a felhasználók mindennapi életét megkönnyítő mesterséges intelligencia lehetőségeit mutatja be beszédében

Dr. I.P. Park, az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai vezetője beszédével nyitja meg a 2019-es CES kiállítást. A megnyitó január 7-én hétfőn, 18:30-kor kezdődik a Las Vegas-i MGM Park Színházban, az egyesült államokbeli Nevada államban.

lg-electronics-cto-portrait

Ez az első alkalom, hogy az LG nyithatja meg a technológiai szakkiállítást. Dr. Park AI for an Even Better Life, azaz Mesterséges intelligencia egy még jobb életért című előadása új szemszögből mutatja be, hogyan változtatja majd meg a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) a felhasználók életét a fejlődésre, az összekapcsolhatóságra és nyíltságra, azaz az AI három alappillérjére építve. A felsővezető beszédében arra is kitér, hogy az innovatív mesterségesintelligencia-technológiák hogyan gazdagítják majd a felhasználói élményt az otthonokban, az irodákban vagy az utakon. Dr. Park — felidézve, hogy a mesterséges intelligencia életünk minden területére hatással lesz, — előadásában azt is megemlíti majd, hogy az LG hogyan szán úttörő szerepet magának e technológiák fejlesztésben, ahogyan egyszerű termékgyártóból életmód-innovátorrá alakul át.

Dr. Park az LG elnökeként és technológiai vezetőjeként a mesterséges intelligencia terén megvalósított innovációkban látja a vállalat fejlődésének motorját. A vállalatvezető több mint 30 éves kutatás-fejlesztési tapasztalattal rendelkezik olyan területeken, mint a szórakoztatóelektronika, az autóipari robotizáció, a távközlés és a szoftveripar. A világ egyik legsikeresebb technológiai vezetőjeként tartják számon olyan kutatás-fejlesztési csapatok irányításáért, akiknek kezei közül a hagyományosan hardveralapú technológiák szoftveralapú technológiákkal ötvözve kerültek ki.

“A 2019-es CES kiállítás várhatóan fordulópontot jelent majd a mesterséges intelligencia fejlesztése és a mindennapi termékekben és szolgáltatásokban történő alkalmazása szempontjából. Az LG-nél azt a stratégiát követjük, hogy a várakozásokat felülmúló, életmód fókuszú mesterségesintelligencia-megoldásokkal tesszük teljesebbé a fogyasztók mindennapjait ezeket a CES színpadán mutatom majd be”

— mondta Dr. Park.

Gary Shapiro, az amerikai szórakoztató-elektronikai szövetség (Consumer Technology Association, CTA) elnök-vezérigazgatója elmondta:

”Az LG a mesterséges intelligencia forradalmának egyik globális úttörője. Ez a forradalom az egészségügytől kezdve a mezőgazdaságon és a szállításon át a gépiparig majdnem minden nagyobb iparágra hatással lesz. Dr. Park az LG első nyitóbeszédét tartja a CES történetében, ezért különösen nagy örömmel üdvözöljük, és nagy várakozással tekintünk előadása elé, melyben az otthonainkat, vállalkozásainkat és közösségeinket átértelmező mesterséges intelligencia jövőjébe avat be minket.”

A 2019-es CES-en kiállító 4500 vállalat 20 termékkategóriában mutat be többek között olyan megoldásokat, amelyek átformálják azt, ahogyan élünk, dolgozunk és játszunk. A kiállítás hozzáférést nyújt az átalakulást segítő, legmodernebb technológiákhoz, például az 5G mobil-adatkapcsolathoz, a mesterséges intelligenciához, a kiterjesztett és virtuális valósághoz, az okosotthonokhoz, okos városokhoz, okos sportokhoz és a gépi intelligenciához.

Az LG termékei és szolgáltatásai 2019. január 8. és 11. között a CES kiállítás Tech East területén, a Las Vegas Convention Center (LVCC) központi csarnokának 11100-as standján tekinthetők meg.

További Esemény

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés