Connect with us

Hirdetés

technokrata

Továbbra is várja az MKB Fintechlab a 2019-es szezonra a startupok jelentkezését

Startup

Továbbra is várja az MKB Fintechlab a 2019-es szezonra a startupok jelentkezését

Továbbra is várja az MKB Fintechlab a 2019-es szezonra a startupok jelentkezését

Az MKB Bank által létrehozott MKB Fintechlab 2016 és 2017 után 2018-ban is nemzetközi inkubációs programjába várja Közép-Kelet-Európa legjobb fintech startupjait.

Az eddigi inkubációs programok, valamint az MKB Bank sikeres digitális átállásának tapasztalataira alapozva immár harmadik inkubációs programját hirdette meg az MKB Fintechlab, amely az elmúlt három év alatt Közép-Kelet-Európa meghatározó fintech központjává vált. Az innovációs labor és startup inkubátor szakmai és pénzügyi partnerként napjainkig a régió hét országának 14 fintech startupját támogatta, melyek közül öt ma már az MKB Bank partnereként is működik.

A sokoldalú digitális tapasztalattal és képességgel rendelkező MKB Bank elkötelezett a fintech világgal való folyamatos és hatékony együttműködésben, hiszen mindez kulcsfontosságú az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálása és az innovatív képességek állandó fejlesztése során.

Az MKB Fintechlab célja, hogy megtalálja azokat a vállalkozásokat, amelyeket támogathat a siker útján. Olyan, már prototípussal vagy kész fejlesztéssel rendelkező fintech startupok jelentkezését várják a közép-kelet-európai régióból, akik fejlődésükhöz biztos szakmai partnert és befektetők is keresnek. Az inkubációs programba bekerülő cégek szakmai támogatást; több lépcsőben akár 50 millió Ft befektetést és az MKB Pénzügyi Csoporttal való közös jövőbeni fejlesztés lehetőségét kapják. A startupok jelentkezését december 1-ig várják, a legígéretesebb húsz jelentkező részt vehet a januári kiválasztási táborban, ahonnan a legjobb nyolc jut be a márciusban kezdődő inkubációs programba.

Pereczes János, MKB Fintechlab ügyvezető igazgató: „Két fő célkitűzésünk volt, mikor 2016-ban elkezdtük a közös munkát a startupokkal: a gyakorlatban is hasznosítható fintech innovációkat létrehozni és sikeres startupokat fejleszteni. Büszkeséggel tölt el, hogy mindkét területen komoly sikereket értünk el. Alig várjuk, hogy megkezdjük a munkát az idei jelentkezőkkel!”

Bővebben a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról: http://www.fintechlab.hu/program/

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés