Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elindult a V4 Startup Force, a régió első startup programja

Startup

Elindult a V4 Startup Force, a régió első startup programja

Elindult a V4 Startup Force, a régió első startup programja

A Design Terminal szervezésében indított ösztöndíjprogram célja a régión belüli startupok és nagyvállalatok együttműködésének támogatása, ezáltal az országok közti üzleti kapcsolatok erősítése.

A nagyszabású ösztöndíjprogram a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, összetett nemzetközi együttműködés révén valósulhat meg, hiszen a Design Terminal és partnerei, a szlovák 0100 CAMPUS, a lengyel Foundation for Technology Entrepreneurship és a cseh UP21 közös munkájának eredményeként jöhetett létre. A szervezők a tehetségfejlesztés és az együttműködések támogatása mellett kiemelt figyelmet fordítanak a globális piacra lépés megkönnyítésére és a társadalmilag hasznos startupok szerepének növelésére is.

img_0236

A négy kiválasztott startup részt vesz egy 10 napos, intenzív budapesti mentorprogramon, amely alatt tréningeken, mentorálásokon és üzleti találkozókon szereznek tapasztalatot. Ezt követően egy 10 napos tanulmányútra indulnak a visegrádi régióba, ahol lehetőségük lesz üzleti kapcsolataik bővítésére és számukra releváns nagyvállalati partnerekkel, az országok helyi képviselőivel és kormányzati személyekkel való találkozásra.

A programban résztvevő startupok:

A kiválasztott startupok közt Magyarországot az Aeriu képviseli (A velük készült tavalyi interjúnk ITT olvasható), akik raktárépületek logisztikai folyamatait könnyítik meg az általuk fejlesztett drónszoftver segítségével. A csapat nagyvállalati partnerei között olyan nevek találhatóak, mint az IKEA, a Nestlé és az Audi, amellett, hogy már első fizető ügyfeleiket is megszerezték.

A cseh Aibrace karkötője életet menthet olyan vészhelyzetben, amely a szívhez, idegrendszerhez vagy légzési problémákhoz kapcsolódik. Az alapítók célja, hogy a kockázatos egészségügyi állapottal rendelkező emberek is minél teljesebb életet élhessenek, folyamatos aggódás nélkül.

A szlovák Freya a családtervezés kulcsát adja a gyermekvállalás előtt állók kezébe. Személyre szabott alkalmazásukkal az egészség, az életmód és az egyéni prioritások elemzésére alapozva tesznek ajánlásokat. A hat fős csapat tagjai szakértői a matematikai modelleknek, az idegi működésnek és a programozásnak.

A lengyel Runvido a legújabb AR technológiát szolgáltatja ahhoz, hogy megkönnyítse a vállalkozások kommunikációját felhasználóikkal. Platformjuk megoldást nyújt a limitált információtranszfer problémájára, és lehetővé teszi, hogy egy képi elemet kiterjesztve hatékonyabb és látványosabb információ átadás készülhessen. Alkalmazásuk már több mint 3000 letöltésnél jár.

A programról bővebb információ ITT található

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés