Connect with us

technokrata

Ismét óriási magyar siker: Hazai startup nyerte az amerikai CES díjat

636254995845466885-672975217_asl

Startup

Ismét óriási magyar siker: Hazai startup nyerte az amerikai CES díjat

Ismét óriási magyar siker: Hazai startup nyerte az amerikai CES díjat

A magyar SignAll, mely elsőként az amerikai piacra fejleszti automatizált jelnyelvi fordító rendszerét, elnyerte a rangos amerikai CES elismerését, így egy rendkívül erős mezőnyből kvalifikálta magát a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vására, a las vegasi CES 2018 kiállítói közé.

A CES (Consumer Electronics Show) minden évben több, mint 3900 kiállítót és 170 000 látogatót vonz több, mint 150 országból. A CTA Foundation által rendezett eseményen a világ üzleti vezetői és úttörő gondolkodói gyűlnek össze, hogy megvitassák az ipar legfontosabb kérdéseit.

 

“Az idei évben elképesztően erős pályázatok érkeztek és rendkívül izgatottak vagyunk az öt legkiemelkedőbb innovátor bemutatása miatt,”

-mondta Steve Ewell, a CTA Foundation ügyvezető igazgatója.

“Ezek a vállalkozások olyan széleskörű technológiákat vonultatnak fel, amelyek demonstrálják, hogy az idősebb felnőttek és fogyatékkal élők egészségesebb, függetlenebb életet élhetnek az innovatív technológia segítségével.”

A CTA Foundation a világ minden részéről pályázó, több, mint 200 startup közül választotta ki az öt legjobbat, köztük a SignAll-t, az alapján, hogy technológiájuk potenciálisan mennyire van pozitív hatással az idősek és fogyatékkal élők életére.

„Ezen a megmérettetésen bekerülni az öt nyertes közé, és elnyerni a CTA Foundation elsimerését kiemelkedő siker, amelyre nagyon büszkék vagyunk. A CES-en való megjelenés nagy lehetőség, hiszen a világ vezető technológiai cégei között mutatkozhatunk be és építhetjük tovább partnerkapcsolatainkat”

-mondta Robotka Zsolt, a SignAll tulajdonosa és vezérigazgatója.

A SignAll, mely a washingtoni Gallaudet Egyetemmel közösen, de magyar központtal dolgozik a siketek és hallók közötti korlátok lebontásán a közelmúltban azzal került a sajtóba, hogy első magyar cégként került felvételre a társadalmi küldetéssel rendelkező vállalkozások londoni tőzsdéjére a Social Stock Exchange-re.

További Startup

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd