Connect with us

Ígéretes magyar startupok, akikről sokat hallunk még!

superfinegrain

Startup

Ígéretes magyar startupok, akikről sokat hallunk még!

Ígéretes magyar startupok, akikről sokat hallunk még!

Ilyen volt az első hazai Startup Live

Alzheimer előrejelzéssel, természeti katasztrófák után túlélőket kereső drónokkal, és lopásgátló iPhone tokkal teszik jobb hellyé a világot a magyar startupperek.

Az elmúlt hétvégén több mint 120 résztvevővel lezajlott az első hazai Startup Live.

 

Pénteken még 24 ötlet volt versenyben, azok jutottak tovább, akik legalább 3 fős csapatot tudtak maguk köré gyűjteni. A 12 továbbjutó csapatnak kevesebb, mint 48 óra alatt kellett felkészülnie a mindent eldöntő 3 perces prezentációra, ami alapján a hazai és nemzetközi befektetőkből álló zsűri döntött.

A felkészülés ideje alatt 8 hazai és 8 nemzetközi mentor segítette a csapatok munkáját, akik között sorozatvállalkozók, programozók, sales és marketing szakemberek és befektetők egyaránt voltak. A résztvevők a mentoraik segítségével azokon a területeken kaptak segítséget az üzleti tervük javításához, ahol arra szükségük volt.  

superfinegrain

A győztes ötlet a Save Sarah, ők természeti katasztrófák helyszínén drón felvételek alapján térképeket rajzolnak, így könnyítve a mentést. Ebben a helyzetben életek múlhatnak azon, hogy mennyi idő alatt találják meg az áldozatokat. Varga Levente ötletét annyira ígéretesnek látta a zsűri, hogy ő vihette el a fődíjat is.

Négy díjból kettőt a Traqle hozott el.  A legjobb pitch kategória győztese, a Traqle alapítója Sohajda Júlia a közönséget is lenyűgözte. Az ötlet úgy született, hogy Júliától hatszor lopták el a telefonját és minden alkalommal ki volt kapcsolva mire észrevette. A különleges tokot csak a tulajdonosa tudja levenni a telefonról egy speciális kulccsal, amíg pedig rajta van, a telefont nem lehet kikapcsolni.

superfinegrain

superfinegrain

Homola Szabolcs, a rendezvény főszponzora maga is alapított IT céget, amit azóta felvásárolt a Ness Technologies. Szabolcs sorozatvállalkozó, az ő nevéhez köthető többek között a Paloznaki Jazz Piknik is.  Túl egy sikeres exiten fontosnak tartja, hogy támogassa a következő generáció vállalkozóit.

“Hiszek abban, hogy a technológia mindannyiunk számára jobb hellyé teheti a világot, ezért ajánlottam fel egy különdíjat a Precognize-nak, akik egérmozgás alapján lehetővé teszik, hogy már nagyon korai fázisban felismerjék az érintettek az Alzheimer kórt. Óriási sikernek értékeljük, hogy majdnem kétszer annyian jöttek el, mint amennyien a bécsi Startup Live-on szoktak részt venni. Kipihenjük magunkat, és átgondoljuk, hogy mikor szervezzük a következőt”

– mondta az esemény után.

superfinegrain

superfinegrain

További Startup

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda