Connect with us

technokrata

A Design Terminál most segít, hogy sikerre vidd az ötleted!

mentorprogram

Startup

A Design Terminál most segít, hogy sikerre vidd az ötleted!

Meghosszabbított jelentkezéssel, augusztus 9-éig várják a leginnovatívabb ötleteket, a fiatal tehetségeket és vállalkozókat a Design Terminál mentorprogramjára!

A mentorprogram immár negyedik szemesztere indul el szeptemberben, melynek célja a hazai vállalkozások nemzetközi piacra lépésének elősegítése. Az év elejétől a design cégek mellett a technológiával és városfejlesztéssel foglalkozó csapatok számára is nyitott programban, ősztől külön figyelmet fordítanak arra, hogy a mentoráltak között több női startup vállalkozó is legyen.

mentorprogram

Tavaszi programunkban először vettek részt tech startupok és smart city megoldásokat kínáló cégek, a csapatok nagy részét fiúk alkották. A programunk egyik különlegessége, hogy a különböző típusú cégek egymástól is tanulhatnak és a csapatok vegyes összetételére is figyelünk. A legjobb ötletek így születnek és az együttműködés így a leghatékonyabb. Emellett személyesen is fontosnak tartom, hogy a nők minden iparágban, így a tech startupok világában is képviseljék magukat. – nyilatkozta Gál Dorka, a mentorprogram TechLab vezetője.

A Design Terminál vállalkozásfejlesztő szolgáltatásait 2014. január 1. óta összesen 799 korai fázisú innovatív vállalkozás vette igénybe. A mentorprogramban eddig 25, üzleti konzultációs programján 134 vállalkozás vett részt. A szeptembertől megújuló Design Terminál térítésmentes, intenzív mentorprogramját továbbra is folytatja.

További információ és jelentkezés: designterminal.hu/mentorprogram



Szólj hozzá!

További Startup

Technokrata a Face-en

Tesztek