Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezt az okostollat azonnal meg fogod venni!

Startup

Ezt az okostollat azonnal meg fogod venni!

Egy toll, amivel bárhol és bármire jegyzetelhetünk, mégsem hagy nyomot.

Az elmúlt időszak talán legjobb Kickstarter kampánya a Phree névre hallgató okostoll. Ez az eszköz egy olyan multifunkciós beviteli kütyü, amire mi is rögtön rákattantunk. Képzeljünk el egy tollat, amihez nem kell papír, sőt egyáltalán semmilyen kiegészítő, ugyanis bárhol, bármikor és bármire jegyzetelhetünk vele. Na persze szó sincs tintás firkálgatásról, az írás ugyanis csak virtuálisan jelenik meg. A Phree optikai elven működik, érzékelőjével szó szerint bármire írhatunk, a toll eltárolja a szöveget, illetve adott esetben egy okostelefonon vagy tableten azonnal meg is jeleníthetjük.

phree_6

Egyszerűen elővesszük a zsebünkből és csak elkezdjük használni. Írhatunk a kezünkre, a nadrágunkra, az asztallapra vagy akár az autónk műszerfalára is, tényleg mindenhol működik. Maga a Phree alig nagyobb egy elegáns golyóstollnál, 30 grammos tömege szinte fel se tűnik. Viszont az eszköz képességei ezzel még nem érnek véget. Van rajta egy apró érintőkijelző is, ami értesítéseket nézhetünk, elolvashatjuk a beérkezett szöveges üzeneteket, amikre persze válaszolni is tudunk, mindezt a telefonunk elővétele nélkül. A slusszpoén, hogy a Phree egyben egy Bluetooth headset, tehát ha hívásunk érkezik, a tollal fogadhatjuk azt. Végső extraként vezeték nélküli egérként is tud funkcionálni, ezzel jelentősen túlteljesítve az elvárásokat.

phree_7

Kézírás bevitelekor számos jegyzetelő és rajzoló alkalmazással kompatibilis, így könnyedén az okostelefonunkra vagy tabletünkre menthetjük az irományt. Létezik hozzá egy mágneses fedéllel ellátott védőtok, ami a toll nélkül asztali mobiltartóként is funkcionál, a 2000 dpi felbontású optikai szenzort pedig szabadalom védi. A Phree egyelőre fekete, szürke, ezüst és arany színekben létezik, ára 128 dollár, azaz kb. 35 ezer forint lesz. Mivel a néhány napja indult kampányban már bőven összejött a gyártáshoz szükséges összeg, így az első megrendelők 2016 márciusában már kézhez kaphatják saját okostollukat.

phree_5

phree_3



Szólj hozzá!

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés