Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Sense-szel nem lesznek többé álmatlan éjszakáink

Startup

A Sense-szel nem lesznek többé álmatlan éjszakáink

Az apró kütyü mindent megtesz, hogy zavartalanul tudjunk pihenni.

Bizonyára kevesen vannak, akik maximálisan kipihenve és feltöltődve érzik magunkat reggel, mivel sokszor észre sem vesszük a pihenésünket zavaró tényezőket. Szerencsére egy startup cég a Hello Inc., a Sense formájában elhozza számunkra a megoldást. A barátságos, modern kinézetű eszköz mindent bevet azért, hogy nyugodtan tudjunk aludni. Nem csak alvási szokásainkat rögzíti, hanem szenzorai segítségével vizsgálja környezetünket is. Egy párnára erősíthető apró érzékelő is jár hozzá, mely figyeli mozgolódásainkat, és fordulásainkat éjszaka, és az adatokat Bluetooth-on keresztül továbbítja a Sense-nek. Így gyűjt össze minden információt amire csak szükségünk van, és ezeket az iOS-es illetve androidos appokon keresztül olvashatjuk.

  

Emellett rögzíti a hirtelen hangos zajokat, mint például egy autó riasztóját, vagy partnerünk horkolását, melyből megtudjuk mi lehet az oka kialvatlanságunknak. A beszámoló alapján megtudtuk, hogy a rögzítés nem folyamatos, és kizárólag a nagy hangerejű történéseket veszi fel. Észleli a levegő pollen illetve por tartalmát, mely igen hasznos lehet allergiások számára, illetve a szobába beszűrődő fényeket, és az időjárást nyomon követi. Nagyszerűsége, hogy képes felkelteni kiszámolt biológiai óránknak megfelelően, ezzel tökéletesítve pihenésünket.

A Sense Kickstarter projekt már messze megelőzte kitűzött célját, ami 100 000 dollár volt, és jelenleg 637 300-nál tart a gyűjtés. Támogatva a projektet a termék ára a párnára rögzíthető szenzorral együtt most csak 99 dollár, mely a későbbi rendeléseknél már 129 lesz.



Szólj hozzá!

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés